Sport

Lázár Vilmos magabiztos győzelme

A hétszeres világbajnok nagy fölénnyel nyerte meg a kettesfogatok versenyét a Zánkán vasárnap befejeződött fogathajtó Magyar Derbyn.

A magyar szövetség elnökeként is tevékenykedő sportember a díj- és maratonhajtásban a legjobbnak bizonyult, majd a zárónapon az akadályhajtás során egy verőhibája volt, így végső sikeréhez kétség sem férhetett. Selyben Zsolt jött fel a második helyre, miután az akadályhajtást megnyerte, harmadik pedig ifj. Nagy Tibor lett.

“Ezen a versenyen ismét kiderült, hogy nagyon egyben van a fogatom, mindhárom szám kifejezetten jól sikerült. Ez jó előjel az augusztusi világbajnokság előtt” – értékelte a négynapos viadalt Lázár Vilmos az MTI-nek.

Ebben a kategóriában a verseny egyúttal válogató volt a franciaországi vb-re. Fintha Gábor szövetségi kapitány elmondta, az eddigi eredmények alapján Lázár és Selyben már biztos résztvevő, a csapat harmadik tagját pedig később jelöli ki, elsősorban olyan versenyzőt keres majd, aki maraton- és akadályhajtásban hozzá tud tenni a csapat teljesítményéhez.

Az egyeseknél a finn Leena Kalalahti győzött, míg a négyeseknél Váczi Csaba végzett az élen.

Eredmények – fogathajtó Magyar Derby

Egyesfogatok:

1. Leena Kalalahti (finn) 146,09 hibapont
2. Pille Oberpal (észt) 148,72
3. Fábián László 154,27

Kettesfogatok:

1. Lázár Vilmos 114,91
2. Selyben Zsolt 133,45
3. ifj. Nagy Tibor 141,89

Négyesfogatok:

1. Váczi Csaba 174,00
2. ifj. Schejk József 202,21
3. Kecskeméti László 209,77

Ajánlott videó

Olvasói sztorik