Sport

Kiss Pál Tamás tanulságos hétvégéje

Kiss Pál Tamás a 13. helyen zárta a valenciai Forma-1-es hétvége vasárnapi GP3-as betétfutamát.

A Barcelonában futamygyőzelmet aratott magyar versenyző a szombati futamon elért 16. helyről rajtolt. Az elõtte álló autó beragadt, sikerült kikerülnie, és a nehézségek ellenére négy helyet ugrott előre az első körben. Kiss Pál Tamás sokáig a  12. helyen autózott, de a gumik kopásával módosítania kellett a fékerõ elosztást, mert a féktávon min dig leblokkoltak a hátsó kerekek. Ketten megelőzték, végül a kicsúszások következtében a 13. helyen ért célba.

„Nehéz verseny volt, hiszen a kezdetektõl fogva volt némi problémám a fékerõ elosztással, és a futam alatt a gumik kopásával mindig állítanom kellett rajta. Ezzel együtt sikerült néhány helyet elõre lépnem. Õszintén meg kell mondanom, hogy a valenciai ring az én vezetési stílusomtól eltérõt igényel, így még tapasztalatot kell szereznem ezen a pályán.

A következõ versenyhétvége a Silverstone-i ringen vár, amit nagyon jól ismerek, hiszen két éven keresztül éltem és számtalanszor versenyeztem ott a brit Formula-Renault Bajnokságban. Remélem tehát, hogy jobb eredményt sikerül majd elérnem. Szeretném megköszönni a csapat mostanáig végzett munkáját, megpróbálunk ezután még erõsebbek lenni” – összegzett Kiss Pál Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik