Sport

Meglepetéssel ért véget az ökölvívó-Eb

Hat ország szerzett aranyérmet a pénteken befejeződött ökölvívó-Európa-bajnokságon.

Rosszul kezdődött a 39. ökölvívó Európa-bajnokság pénteki döntőinek sora az oroszok szempontjából. Az első három párban egyformán érdekeltek voltak, de mindhárom küzdelmet minimális, kétpontos differenciával elveszítették. Ez meglepő is, meg nem is. Az oroszok mégiscsak oroszok, a világ legerősebb boksznemzete, ugyanakkor az idei hazai bajnokság első helyezettjei közül mindössze egy jött el Ankarába, a 75 kilós Koptyjakov.

A mellettem ülő orosz kolléga szerint Poljanszkij veresége jogos volt, Balaksiné kevésbé, Galanov meccsét pedig egyenesen elcsalták a bírók. Akárhogy is, Wales története során először szerzett Eb-aranyérmet a korábban Kalucza Norbertet búcsúztató Andrew Selbynek köszönhetően.

Könnyűsúlyban Fatih Keles behúzta a délután első török aranyérmét, 17:17-es döntetlen után segédpontokkal verte a 2009-es milanói vb aranyérmesét, az olasz Domenico Valentinót. Mármint a pontozóknál, mert mindenki más szerint az olasz volt a jobb…

Kisváltósúlyban az ír Raymond Moylette biztosan verte az angol Thomas Stalkert, majd az eredményhirdetés után kézállásban csinált karhajlítást a szorító közepén – ez nem egy könnyű mutatvány, főleg három gyilkos menet után.

És a történelem első walesi Eb-aranya után jött a második! Fred Evams simán lépett át fehérorosz vetélytársán.

A középsúlyú döntőben már a hazai pálya segítsége sem volt elegendő a török Adem Kiliccinek, az idei orosz bajnok Koptyjakov a pontozók által látott három pontosnál lényegesen nagyobb különbséggel verte a közönség kedvencét.

Joe Ward, Szellő Imre legyőzője megszerezte a második ír aranyérmet, az azeri Mammadov győzelme kapcsán pedig elmondhattuk, hogy a mi Darmos Józsefünk szorította meg legjobban (20:20) a nehézsúly ifjú bajnokát.

A végén csattant az ostor: az olimpiai és világbajnok olasz Roberto Cammarelle elég simán kikapott az oroszok második számú szupernehézsúlyújától, Magomed Omarovtól. Így napjaink legsikeresebb amatőr ökölvívójának gyűjteményéből továbbra is hiányzik az Eb-arany.

Az Eb-n Oroszország, Azerbajdzsán, Írország és Wales két-két aranyérmet szerzett, Moldávia és Törökország egyet-egyet. Nekünk Szellő Imre révén egy bronzérem jutott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik