Sport

Szellő Imre az egyetlen ökölvívó Eb-érmes

Szellő Imre a 81 kg-osok negyeddöntőjében segédpontokkal legyőzte a hazai közönség előtt bokszoló török Sayak Canert az ankarai ökölvívó Eb-n.

A világbajnoki és olimpiai ötödik helyezett félnehézsúlyú magyar bokszoló 13-13-as döntetlent követően bizonyult jobbnak a segédpontoknak köszönhetően. A legjobb négy között a szerdai szünnapot követően egy olasz vagy egy ír riválissal találkozik.

Az sajnos várható volt, az elmúlt évet a félprofi WSB-sorozatban töltő Szellőnek nemcsak riválisával, hanem a pontozókkal is meg kell majd küzdenie, a hazai versenyző már a nyolc közé is komoly segítséggel jutott be. A meccs igazolta a magyar félelmeket, Szellő hiába dominált az egész meccsen, végig ellenfele vezetett: az első menet után egy, a második után pedig két ponttal. A nagyon összeszedetten öklöző Szellő azonban a hajrára sem pánikolt be, nagyon kemény ütésekkel bombázta riválisát, s az óriási fölény végül – hacsak segédpontokkal is, de – a pontozólapon is érvényesült.

“Az volt a legfontosabb, hogy fejben végig egyben maradjak, s úgy érzem, ezzel nem is volt probléma. Azt hiszem, rengeteget köszönhetek a WSB-sorozatban eltöltött időnek, különösen annak a négy hónapnak, amikor teljesen magamra voltam utalva, mert sokat segített a koncentrációban. Boldog vagyok, hogy megvan az első világversenyes érmem” – mondta Szellő Imre.

Korábban a 49 kilós Lakatos István 15-10-re kikapott a bolgár Georgi Andonovtól, míg a 64 kg-os, kétszeres világbajnoki bronzérmes Káté Gyula 22-14-re maradt alul az olasz Vincenzo Mangiacapréval szemben.

A Bernáth István (+91 kg) a szupernehézsúly legjobbjával, az olimpiai és világbajnok olasz Roberto Cammarellétől a papírformának megfelelően kikapott, így egyedül Szellő révén született magyar érem Ankarában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik