Sport

Storcz: Magyarország ismét a legjobb Európában

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 06. 20. 10:34

Az előzetes kapitányi várakozásokat kissé felülmúlva, 11 éremmel, köztük hat arannyal zárta a vasárnap befejeződött belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot a magyar válogatott.

“Izgalmas hétvége áll mögöttünk, amely után kijelenthetjük: Magyarország ismét a legjobb nemzet Európában” – fogalmazott Storcz Botond. “6-3-2-es mérleggel az éremtáblázat élén zártunk, megelőzve a fehérorosz és a német válogatottat, és öt olimpiai számban állhattunk a dobogón, ami igazán jó teljesítménynek mondható.”

A szerb főváros viadala vb-főpróbának is felfogható volt, hiszen augusztus 17-21-én Szegeden rendezik majd a sportág olimpiai kvalifikációs világbajnokságát, ahol a londoni kvóták nyolcvan százaléka gazdára talál. A 12 ötkarikás számot tekintve mindössze egy kérdőjel volt a magyar vb-csapat összetételével kapcsolatban (az olimpiai programban nem szereplő férfi számokban a július közepén sorra kerülő ob még válogató lesz): Storcz előzetesen azt mondta, ha az 1000 m-es férfi négyes nem szerepel bíztatóan az Eb-n, akkor ebben a számban újabb válogatót ír ki a vb előtt.

“Nem írok ki újabb négyes válogatót, azaz Szegeden is az Eb-n szoros versenyben negyedik Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összeállítású egység képviseli majd a magyar színeket ebben a számban” – jelentette ki ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitány.

A válogatott tagjai most néhány nap pihenőt kapnak, majd elkezdődik a felkészülés az év fő versenyére. Storcz azt mondta: mindenki a saját edzőjével dolgozik majd, de megteremtik a lehetőséget arra, hogy a csapathajók együtt is gyakorolhassanak, azaz különböző helyeken központi edzőtáborokra is sor kerül.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.