Sport

Kozák Danuta és a Csipes, Kovács duó is nyert 500-on

Borsik Richárd

2011. 06. 19. 11:05

Kozák Danuta megvédte címét a belgrádi kajak-kenu Eb-n 500 méteren, a Csipes, Kovács kettős is győzött, a női kajak négyes és a női kenu páros második lett.

A tegnapi három 1000 méteres elsőség után újabb két aranyérem született a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres futamaiban.

A jól hajrázó Kozák Danuta a női kajak egyesek futamában győzött, megvédve ezzel címét.

“Elindultam, és már akkor tudtam, hogy meglesz. Attól sem ijedtem meg, hogy 250-nél Radomska előttem volt, mert tudtam, hogy meg tudom verni, hiába ő az olimpiai bajnok, valahogy vele szemben van pszichikai előnyöm, mert korábban már kétszer is legyőztem. Nagyon meglepődtem, hogy ennyivel sikerült nyernem, hiszen az elmúlt két hét feszültsége éppen ma reggel jött ki rajtam. Nagyon elfáradtam, szellemileg leginkább, de egy betegséggel, kisebb náthával is küzdöttem” – értékelte a sikert Kozák.

Csipes Tamara és a tegnapi 1000 méteres Európa-bajnok Kovács Katalin a női párosok között lett első, pedig féltávnál még csak ötödikek voltak.

“Rég örültem ennyire egy győzelemnek – árulta el a kétszeres olimpiai és 29-szeres világbajnok Kovács, aki pályafutása 24. Eb-aranyát szerezte. – Az esélytelen nyugalmával rajtoltunk, hiszen komoly versenyen így, ebben a beülési sorrendben ez volt az első pályánk” – tette hozzá Csipes.

A női kajak négyesek futamában a Szabó Gabriella, Kozák, Kárász Anna, Benedek Dalma alkotta magyar egység ezüstérmes lett, csakúgy mint a hölgyek kenu kettes versenyében a kajakról egy éve váltott Takács Kincső és Obermayer Dorina.

Jó hír, hogy mindkét 500-as aranyat olimpiai számban nyerték a mieink, a női kajak négyes is “ötkarikás” második helyet szerzett.

A férfiak viszont adósak maradtak a jó eredménnyel 500 méteren. A Tóth, Kulifai kajak kettős 6., a Németh, Vasbányai kenu páros 7., a kajakos Kugler Attila 8., a kenus Korisánszky Péter Dániel pedig 9. lett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.