Sport

Minden magyar egység döntős 200 méteren is

A belgrádi Eb-n a délelőtti előfutamokból csak a Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakkettős jutott egyenes ágon a vasárnapi döntőbe 200 m-en.

A szombat délelőtti előfutamokban érdekelt öt magyar egység közül csak a Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakos duónak sikerült rögtön a vasárnapi döntőbe jutnia 200 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, a másik négy hajó középfutamra kényszerül.

Az egyesek között csupán az első hely ért egyből finálét, s ezt egyik magyarnak sem sikerült megszereznie: Molnár Péter (K-1) és Bozsik Gábor (C-1) egyformán második lett, míg Kozák (K-1) harmadikként ért célba, így délután mindhárman újra vízre szállnak.

A párosoknál az első három között kellett végezni ahhoz, hogy máris garantált legyen a döntő, s ezt a Kovács, Kozák kettős első helyével könnyedén teljesítette is, a férfiak hasonló számában érdekelt Sík Márton, Beé István duó ugyanakkor csak hatodik lett, így számukra is újabb forduló következik.

A kevés nevező miatt férfi C-2-ben és női C-1-ben nem rendeztek előcsatározásokat, így a Horváth Gábor, Bozsik duó és Takács Kincső a fináléban száll majd vízre először.

Frissítés a délutáni középfutamok után:

Mind a négy magyar egységnek sikerült bejutnia a vasárnapi döntőbe 200 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, azaz ezen a távon is minden fináléban lesz piros-fehér-zöld hajó.

A második fordulóban az első három hely ért finálét. A Sík Márton, Beé István kajakos duó első, Bozsik Attila (C-1) és Kozák Danuta (K-1) egyformán második, míg Molnár Péter (K-1) harmadik lett, s ezzel mindannyian kvalifikálták magukat a fináléba.

A Kovács Katalin, Kozák kajakpáros már a délelőtti előfutamból egyenes ágon a legjobb kilenc közé került, míg a kevés nevező miatt férfi C-2-ben és női C-1-ben nem rendeztek előcsatározásokat, így a Horváth Gábor, Bozsik duó és Takács Kincső a fináléban száll majd vízre először.

A vasárnapi program:
500 méteres döntők 9:50 óra
200 méteres döntők 12:25 óra
5000 méteres döntők 15 óra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik