Sport

Nem tud működni a szegedi női kosárcsapat

A Szeged női kosárlabdacsapata tartozik egy volt játékosuknak, és emiatt a nemzetközi szövetség nem adta meg az indulási jogot a bajnokságra és az Európa Kupára.

Nagy bajban van a MediteamSzeged női kosárlabdacsapata. Azok után, hogy nemrég a vezetők megerősítették Mészárosné Kovács Andrea vezetőedző pozícóját, elképzelhető, hogy nem lesz szükség a szakember munkájára.

A névadó szponzorként működő cég vezérigazgatója a csapat weboldalán közleményben számolt be a jelenlegi helyzetről. Dr. Nagy Zsolt elmondta, igyekeztek a csapat jövőjét is megalapozni, és tárgyaltak az új sportvállalkozás megalakulásáról, valamint az előző (Szeviép Szeged Női Kosárlabda Kft.) ügyeinek lezárásáról. A szövetség befogadta a szerződés-tervezetet és a csapat kialakítása is folyamatban volt (visszatért volna Fűrész Emőke is a hírek szerint).

Június 1-jén azonban kiderült, hogy a jogokkal jelenleg is rendelkező Szeviép Szeged Női Kosárlabda Kſt.-nek van egy hatályban lévő FIBA (Nemzetközi Kosárlabda Szövetség) büntetése, mely egy volt szegedi játékos felé fennálló tartozás okán született.

A közlemény leszögezi: “A büntetés jelentős pénzösszegről szól, melyet a Szeviép Kſt. nem tudott kifizetni, az új kſt. költségvetését pedig teljes egészében felborította volna. Ennek ellenére tárgyalásokat kezdeményeztünk a játékossal a tartozás átvállalására, és bár elfogadtuk az összeg nagyságát, a kifizetés ütemezésben nem tudtunk megegyezni. Így a hatályban maradó FIBA-határozat megakadályozza az Európa Kupában kiharcolt indulást, valamint a Magyar Bajnokságban az új gazdasági társaság nevezését, így a csapat indulását a 2011–2012-es szezonban.”

A Mediteam Zrt. vezérigazgatója elmondta, nincs jelenleg döntési és aláírási joga, így a nemzetközi szövetség büntetése blokkolja a Mediteam Szeged Női Kosárlabda Kft. működését.

Ez pedig azt jelenti, hogy jelen állás szerint az új sportvállalkozás nem indulhat az NB A-csoportjában és az Európa Kupában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik