Sport

Nyert a Boston, döntés a hetedik meccsen

Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság nagydöntőjének hatodik mérkőzésén a Boston Bruins 5-2-re győzött a Vancouver Canucks ellen, ezzel kiegyenlítve a párharc állását.

A mérkőzés előtt összesítésben 3-2-re vezető Canucks ellen nem volt más választása a Bruinsnak, minthogy hazai pályán gyorsan megtörik a kanadaiak lendületét. Ez olyan jól sikerült, hogy a Boston az első harmadban 4 perc 14 másodperc alatt 4 találatot (!) szerzett. Brad Marchand és Milan Lucic kezdte meg a gólgyártást, majd Andrew Ference folytatta, a sort pedig Michael Ryder zárta. Érdekesség, Roberto Luongo három találat után elhagyta a jeget, és cseréje, Cory Schneider állt a kapuba két és fél harmadra. Luongo a három TD Gardenben rendezett mérkőzésen összesen 15-ször kapitulált.

A záró harmadba 4-0-s hazai vezetéssel fordultak az együttesek, és a kicsit visszább vevő Boston átadta a teret a Vancouvernek. Henrik Sedin ki is használta a kínálkozó lehetőséget, és emberelőnyös találatával szépítettek a vendégek. Három perccel később Jannik Hansen kezdett ünneplésbe lövése után, de a bírói döntés értelmében csak a kapuvasat sikerült telibe találnia. Hogy lehűtse a kedélyeket a Boston, öt a három elleni szituációban gyorsan bebiztosítottak még egy gólt, a szerzője David Krejci volt. Záróakkordként Maxim Lapierre is feliratkozott a gólszerzők közé, de így is csak 5-2-re tudta alakítani a végeredményt.

A mindent eldöntő hetedik mérkőzést szerdán rendezik, Vancouverben. Egy dologra azonban fontos odafigyelni: az idei nagydöntőben eddig egyik csapat sem tudott győzni a másik jegén.

Eredmény – NHL, nagydöntő, 6. mérkőzés

Boston Bruins – Vancouver Canucks 5-2

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik