Sport

Elárverezhetik Overdose-t?

Kalapács alá kerülhet Overdose tulajdonjoga, Mikóczy Zoltán már nem győzi egyedül a költségeket. A magyar ló Ascotban is jelzálog terhe alatt fut.

Ahhoz, hogy a magyar versenyló magyar színekben fusson továbbra is, a tulajdonostárs nagyvállalatoknak be kell szállniuk a finanszírozásba.

Overdose a keddi ascoti derbin is jelzálog terhe alatt fut. tulajdonosa, Mikóczy Zoltán még nem törlesztette teljesen az Evowine Kft.-től kapott kölcsönt, így továbbra is jelzálog terheli az Overdose Vagyonkezelő Kft.-ben lévő 50 százalékos tulajdonrészét. Mikóczy 90 százalékban rendezte a tartozását, a többit június végéig kívánja megfizetni. Az titok, hogy mennyi hitelt kellett felvennie ahhoz, hogy finanszírozni tudja Overdose és 22 másik ló versenyeztetését.

A kft. egyetlen vagyontárgya Overdose. A 2006-ban alig több mint 600 ezer forintért vásárolt versenyló eszmei értéke jelenleg becslések szerint 1,5 milliárd forint. Ahhoz, hogy Overdose magyar színekben versenyezhessen, tavaly márciusban öt magyar nagyvállalat – az Euroinvest, az OTP Bank, a Közgép, a Mol és a CIG Pannónia Biztosító – megvásárolta a kft. 50 százalékát. Korábban a csallóközi származású Mikóczy mellett szlovák magánemberek tulajdona volt Overdose, akik azt akarták, hogy a ló szlovák színekben futhasson.

A szerződés alapján a díjbevételeket teljes egészében Mikóczy kapja meg, abból fedezi a ló tartásának és versenyeztetésének költségeit. Overdose felkészítése a versenyekre nagyságrendileg annyiba kerül, mint amennyit megnyerhet.

Mikóczy elmondta: be kell látnia, hogy a Group I-es versenyeken való részvétel finanszírozása meghaladja a lehetőségeit. Ha a tulajdonostársak azt akarják, hogy a ló továbbra is magyar színekben versenyezhessen, be kell szállniuk a költségekbe. A Royal Ascot derbi az utolsó, amit önerőből állni tud, utána újra szeretné tárgyalni a szerződéseket.

48 millió forint a tét
Overdose kedden 16 órakor a Royal Ascot Group I-es 1000 m-es sprintszámában fut.

A derbit az angol királynő is megtekinti.

A verseny 300 ezer font (90 millió Ft) összdíjazású, a győztest 160 ezer fontot (48 millió Ft) illeti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik