Sport

A Vancouver közel a Stanley Kupához

Egy vancouveri gól született az NHL-nagydöntő ötödik mérkőzésén, a Canucks egyetlen győzelemre a Stanley Kupától.

Az észak-amerikai profi jégkorong bajnokság nagydöntőjének elmúlt kértmérkőzése 13 gólt hozott, bizakodni lehetett, hogy a gólkürt ismét sokat lesz munkában.

Gól végül csak egy lett, izgalom viszont bőven akadt az ötödik Vancouver Canucks-Boston Bruins összecdapáson. A két kapu felé 56 lövés eresztettek el tartott a három harmad alatt. Úgy tűnik, hogy a kanadai jég kihozza a kapusokból a maximumot, a finálé ötödik mérkőzésén egy találat döntött.

Ez Maxim Lapierre nevéhez fűződött, aki egy begyakorolt figura után a harmadik harmadban mattolta Tim Thomast. Kevin Bieksa messziről lőtte a pakkot a bostoni kapu mögötti palánkrészre, ami megfelelő szögben pattant a kapu torkában ácsorgó Lapierre elé, aki, ha már ott volt, kapásból be is lőtte.

Amíg Lapierre ünnepelt, a közvetítő CBC csatorna a külső helyszínek képét adta adásba, ugyanis a kanadai nagyváros utcáin közel 100 000 ember nézte kivetítőkön a mérkőzést, és szó szerint őrjöngött a – mint később kiderült – győztes gól után.

A Vancouver győzelmével már látótérbe került a Stanley Kupa, a lélektani előny a kanadai csapatnál van. A végső sikerhez azonban kellene egy idegenbeli győzelem, ami eddig egyik csapatnak sem sikerült. Mivel a következő, hatodik mérkőzést hétfőn Bostonban rendezik, ezért először a Canucksnak lesz erre esélye, és abban az esetben a kanadaiak idegenben ünnepelhetik a bajnoki címet.

 

NHL, nagydöntő, 5. mérkőzés

 

Vancouver Canucks – Boston Bruins     1-0 (Lapierre, 45.)

Az négy győzelemig tartó párharc állása: 3-2 a Vancouver javára

Ajánlott videó

Olvasói sztorik