Sport

Tour de France: Contador is indul

A doppingügyének augusztusi meghallgatására váró Alberto Contador úgy döntött, részt vesz az idei francia kerékpáros körversenyen.

A jelenlegi legjobb országúti kerekes ügynöke szombaton jelezte, hogy a spanyol versenyző mindenképpen ott akar lenni a legrangosabb körverseny idei mezőnyében, és szeretné megvédeni címét.

A SaxoBank-Sungard 28 éves sportolója májusban még – a Giro d’Italián aratott sikere előtt – arról beszélt, hogy gondolkodik a programján, s azt sem zárta ki, hogy a spanyol körversenyen, a Vuelta Espanán indul majd a Tour helyett.

A háromszoros Tour-, kétszeres Giro- és egyszeres Vuelta-győztes  Alberto Contador indulása korábban azért volt kétséges a Touron, mert a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) június elején hallgatta volna meg doppingügyében, a testület azonban a versenyző ügyvédeinek kérésére augusztusra halasztotta a meghallgatást.

A spanyol sztár versenyzői jogát a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) felfüggesztette tavaly, miután a Touron adott egyik mintájában klenbuterol nyomaira bukkantak, ám a spanyol szövetség idén februárban felmentette, mivel bizonyítottnak látta, hogy szennyezett marhahússal került a szervezetébe a tiltott anyag. Az UCI és a WADA megfellebbezte a döntést, s előbbi szervezet a múlt héten azt közölte, hogy ha a CAS helyt ad a fellebbezésnek, akkor visszamenőleg törli a spanyol versenyző idei eredményeit, így például a Giro d,Italián aratott győzelmétől is megfosztja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik