Sport

Tsonga megálljt parancsolt Nadalnak

A spanyol világelső szettelőnyről bukott el a londoni füvespályás tenisztorna negyeddöntőjében.

Az első szettben a felek nem tudtak mit kezdeni egymás adogatásával, így rövidítésre került sor, melyben az ibériai 7-3-ra jobbnak bizonyult. A második etapban aztán az ötödik helyen kiemelt francia kétszer is brékelte a világelsőt, így döntő játszmára kényszerítette a friss Roland Garros-győztest.

A harmadik szettben Rafael Nadal játéka teljesen szétesett, Jo-Wilfried Tsonga pedig továbbra is jól játszott, így amellett, hogy hozta saját adogatásait háromszor (!) is elvette a spanyol szerváját, így 6:1-el húzta be a döntő felvonást.

A második helyen kiemelt Andy Murray játék nélkül jutott a legjobb négybe, Marin Cilic ugyanis bokasérülés miatt nem állt ki kettejük meccsére. A harmadikként rangsorolt Andy Roddick is ott lesz a legjobb négyben, ő Fernando Verdascót verte magabiztosan.

Queens Club – negyeddöntők
Murray (brit, 2.)-Cilic (horvát, 8.) játék nélkül
Roddick (amerikai, 3.)-Verdasco (spanyol, 7.) 6:2, 6:2
Nadal (spanyol, 1.)-Tsonga (francia, 5.) 7:6 (7-3), 4:6, 1:6

A németországi Halléban is akadt meglepetés, ott a címvédő Lleyton Hewitt búcsúzott már a legjobb nyolcban, a hazai pályán versenyző Philipp Kohlschreiber búcsúztatta két szettben. A francia Gael Monfils, a cseh Tomas Berdych és a német Philipp Petzschner is ott lesz az elődöntőben.

Halle – negyeddöntők
Petzschner (német)-Raonic (kanadai, 8.) 6:3, 6:7 (6-8), 6:3
Kohlschreiber (német)-Hewitt (ausztrál) 7:6 (7-4), 6:3
Monfils (francia, 3.)-Mayer (német, 6.) 6:4, 6:4
Berdych (cseh, 2.)-Troicki (szerb, 5.) 7:6 (7-3), 6:1

Az elődöntőben: Petzschner-Berdych, Kohlschreiber-Monfils

Birminghamben a korábbi világelső, a második helyen kiemelt szerb Ana Ivanovic október óta először jutott be az első négybe egy tornán.

Birmingham – negyeddöntők
Ivanovic (szerb, 2.)-Lucic (horvát) 6:3, 6:4
Peng (Peng, kínai, 3.)-Erakovic (új-zélandi) 6:4, 4:6, 6:3
Hantuchova (szlovák, 4.)-Riske (amerikai) 6:2, 6:4
Lisicki (német)-Rybarikova (szlovák, 14.) 7:6 (7-1), 6:4
A szombati elődöntőkben: Ivanovic-Hantuchova és Peng-Lisicki

Ajánlott videó

Olvasói sztorik