Sport

Cseh László Franciaországban sem talált legyőzőre

A Mare Nostrum elnevezésű, három viadal alkotta nemzetközi úszóverseny-sorozat második állomásán is győzelemmel mutatkozott be Cseh László, a vegyesszámok magyar klasszisa.

A Kőbánya SC többszörös olimpiai ezüstérmese, világ- és Európa-bajnoka – az után, hogy a 200 és a 400 métert is megnyerte az elmúlt hét végén Barcelonában, egyszersmind a jövő nyári londoni részvételhez szükséges olimpiai A szintet is megúszta– szerda este a franciaországi Canet-en-Roussillonban utasította maga mögé a teljes mezőnyt a rövidebbik vegyes távon, s végzett az élen magabiztosan, a viadal honlapja alapján 1:58.99 perces igen jó idővel. Mivel a második verseny férfiprogramjából hiányzik a 400 méter, Cseh csütörtökön a szintén erős számának számító 200 m pillangón próbál szerencsét.

A szerdán rajthoz állt hat magyar közül még ketten jutottak be az első napi finálékba. Pulai Bence a férfiak 100 méteres pillangódöntőjében, ahová hatodikként kvalifikálta magát, előbbre lépett, időben és helyezésben is: 53.94 másodperccel negyedikként csapott a célba. Érdekesség, hogy a szám másik magyar indulója, az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence, aki a délelőtti selejtezőben a 11. időt érte el, az esti B döntőt megnyerte, méghozzá Pulaiéval hajszálra azonos eredménnyel. Más kérdés, hogy egyelőre még mindketten bő egy másodpercnyire vannak a londoni ötkarikás részvételt biztosító időtől, igaz, bőven kínálkozik még lehetőségük a szint teljesítésére.

A nőknél az egyetlen magyar szereplő, Dara Eszter a nyolcadik idővel jutott tovább a délelőtti próbáról 100 m pillangón, s ez a pozíció jutott neki a fináléban is, ahol 1:00.05 perc alatt tudta le a távot, hét tizednyi “távolságra” maradva el az olimpiai kvótától.

Ajánlott videó

A jobbikos Gyöngyösi Márton és az MSZP-s Ujhelyi István szerint ősszel a lakosság szembesül a megélhetési válsággal, miközben októberre születik döntés az Európai Unió jogállamisági vizsgálatában. Szerintük a kormány ezt a helyzetet EU-ellenes hangulatkeltésre fogja használni, aminek a vége a kilépés lehet, ezért népszavazással igyekeznek bebetonozni Magyarország helyét Európában. A Momentum szerint az ötlet az uniós tagságot veszélyezteti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.