Sport

Lázár Vilmos sikere a Vecsés Kupán

Magyar győzelem született a ketteseknél és csapatban is a 19. Vecsés Kupa nemzetközi fogathajtó versenyen, amely a legmagasabb kategóriájú viadalok közé tartozik Európában.

Vasárnap az akadályhajtással folytatódott és fejeződött be a verseny. Mindkét kategóriában, a ketteseknél és a négyeseknél is rendkívül kiélezett küzdelem zajlott, az élbolyba tartozók között nem volt egyetlen verőhibányi különbség sem.

Elsőként a kettesek szálltak bakra. Versenyüket meglepetésre Selyben Zsolt nyerte hibátlan hajtással, megelőzve többek között a hétszeres világbajnok Lázár Vilmost is, aki egyetlen verőhibájával szorult a negyedik helyre. Az összetett versenyt azonban így is ő nyerte.

A négyeseknél az akadályhajtásban Dobrovitz József bizonyult a legjobbnak, miután alapidőn belül ő érte el a legjobb eredményt. A második az amerikai Chester Weber, a harmadik pedig a holland Ronde de Koos lett. Az összetett győzelem, köszönhetően a kiváló díjhajtásának, Weberé lett. Dobrovitz mindössze hattized ponttal szorult le a dobogó második fokáról.

A négyesek csapatversenyében a Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összeállítású magyar hármas diadalmaskodott megelőzve a hollandokat és a németeket.

Eredmények – Vecsés Kupa
Kettesfogatok:
Akadályhajtás:
1. Selyben Zsolt 0 hibapont
2. Molnár Zsolt 0,95
3. Nagy Tibor 1,68
Összetett:
1. Lázár Vilmos 128,41 hibapont
2. Selyben 144,28
3. Nagy 145,72
Négyesfogatok:
Akadályhajtás:
1. Dobrovitz József alapidőn belül, 174.78 mp
2. Chester Weber (amerikai) alapidőn belül, 179.18
3. Ronde de Koos (holland) alapidőn belül, 180.14
Összetett:
1. Weber 145,51 hibapont
2. de Koos 149,63
3. Dobrovitz 150,22
Csapat:
1. Magyarország 301,92 hibapont
2. Hollandia 320,46
3. Németország 369,63

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik