Sport

A finneket is megverték Hortiék

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2011. 06. 04. 19:46

A magyar női kosárlabda-válogatott második Eb-pótselejtezős mérkőzését is megnyerte Sopronban, újabb lépést téve a továbbjutás felé.

A mieink pénteken szép győzelemmel mutatkozott be, a válogatott 68-39-re verte Hollandiát. Székely Norbert szövetségi kapitány nem volt maximálisan elégedett a lányokkal, szerinte maradt még bennük több. A finnek elleni második pótselejtezőt a Fegyverneky, Honti, Horti, Vajda, Krivacsevics összeállításban kezdtük.

Nem indult túl jól a mieink számára a mérkőzés, hiszen bár Fegyverneky szerezte a meccs első pontjait, a finnek az első hármassal 5-2-re, később 13-8-ra vezettek, a védekezés pedig egyik oldalon sem működött túl eredményesen – ez a részeredmény az 5. percben virított az eredményjelzőn. Fűrész Dia kétpontos kosarával 14-13-nál vezetett először a magyar válogatott.

Az első negyed végén aztán – Fegyverneky utolsó percben szerzett két pontjának is köszönhetően – már 18-15-re vezettünk. A második negyedet Krivacsevics két pontja indította el (20-15 ide), majd később szépen megosztoztak a pontokon a mieink: Horti, Honti és Vajda is feliratkozott a jegyzőkönyv ezen rubrikájába.

37-24-nél már 13 ponttal vezetett a magyar csapat, jól alakult tehát a második játékrész, és 39-26-os eredménnyel zárult. Horti Dóra 13. pontjával 44-28-ra lépett el a Székely-gárda, közel volt hát a második siker a pótselejtezős csoportban. Sokat rontottak ezután a csapatok, de közelítsük meg egy másik oldalról a kérdést: jól védekezett mind a finn, mind a magyar csapat. Összesen 19 pont esett ebben a játékrészben…

Veszélyben nem forgott a magyar győzelem, de kezdett meleg lenni a pite, amikor a finn Sten megrázta magát, és hét és fél perccel a vége előtt 53-45-re feljöttek a vendégek. Időt is kért a magyar kapitány. A meccs ezen szakaszáig 14 finn szabálytalanság mellett a mieink ellen 19 alkalommal fújtak a bírók, nem a legjobbkor kezdtek tehét kompenzálni. Honti Katának helyén volt a szíve, négy pontot szerzett rövid idő alatt, máris fellélegezhettünk (57-45).

A végén már belefért a kapkodás is, Fűrész Dia egy perccel a vége előtt két büntetőt is kihagyott, máég jó, hogy előtte Raksányi triplájával 63-51-re alakította az állást. Hat másodperccel a vége előtt esett az utolsó kosár: a soproni Fűrész hozta helyre hibáját.

A meccs legeredményesebb játékosa Horti Dóra volt, aki 18 ponttal zárt. Folytatás vasárnap Ukrajna ellen.

Eredmény – női kosárlabda Eb-pótselejtező:
Magyarország – Finnország 65-51 (18-15, 11-19, 9-10, 17-15)
A magyar csapat pontszerzői: Horti 18, Honti 13, Fegyverneky 12, Fűrész 6, Vajda 5, Szécsi 4, Raksányi 3, Krivacsevics, Vida 2-2

A csoport másik mérkőzésén:

Bulgária-Ukrajna 70-68

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Bulgária 3, 3. Finnország 3, 4. Ukrajna 1, 5. Hollandia 1

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Schizophrenia disease concept. LSD feeling abstraction.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.