Sport

Kézilabda: tartanak tőlünk a németek

A világbajnoki selejtezőpárharcra készülő német női kézilabda-válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya kemény diónak tartja a Mátéfi-lányokat.

“Ennél rosszabb sorsolásunk nem is lehetett volna” – jegyezte meg a 34 éves dán szakember a vasárnapi, balingeni találkozó előtt. Kiemelte ugyanakkor: nem csak játékosainak akaraterejében és lelkesedésében bízhat, hanem a szakmai stábban is, hiszen segítői Bundesliga-klubedzők (Dirk Leun, Dietmar Schmidt, Renate Wolf) lesznek.

“Tűzoltásra vagyunk itt, és nem akarom, hogy megmentőként tekintsenek rám, de vesztes sem akarok lenni. – fogalmazott Heine Jensen (a képen), aki a blamázsnak számító decemberi, Európa-bajnoki 13. helyezés után távozó Rainer Osmann helyét örökölte. – Szeretnénk pozitív képet kialakítani a női válogatottról.”

A magyarok elleni oda-visszavágóról elmondta: bizonyosan feszült hangulatú lesz mindkét meccs, és fel kell készülniük a kemény, fizikai csatákra is.

Clara Woltering, a keret egyik hálóőre jelezte: ha erős lesz a védelem és jó a kapusteljesítmény, akkor a többiek megkaphatják azt a magabiztosságot, amely szükséges a sikeres támadásokhoz és a továbbjutás kiharcolásához.

Az első mérkőzésre vasárnap, Balingenben, a visszavágóra pedig jövő szombaton, Győrben kerül sor. A párharc győztese vehet részt a decemberi, brazíliai vb-n, és esélye marad a 2012-es londoni olimpiai indulási jog megszerzésére, míg a vesztes biztosan lemarad az ötkarikás játékokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik