Sport

Nadal szettet sem vesztett az elődöntőben

A születésnapját ünneplő spanyol három játszmában nyert Andy Murray ellen, így bejutott a Roland Garros vasárnapi fináléjába.

Szeles idő fogadta a teniszezőket Párizsban, ahol ma igazi csemege várta a teniszrajongókat: a Djokovic-Federer ütközet előtt a világelső, ma 25. születésnapját ünneplő Rafael Nadal és a negyedik helyen kiemelt skót Andy Murray küzdött meg egymással a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes elődöntőjében.

Nem kellett sokat várni az első brékre, Nadal elvette ellenfele második adogatójátékát, majd ugyanezt megtette a harmadikkal is, így – miközben a spanyol hozta a saját szerváit – már 5:1-re is elhúzott az első szettben. Murray azonban nem adta fel, neki is sikerült brékelnie, aminek köszönhetően 5:4-re küzdötte fel magát. Nadal nem brillírozott, de nagy nehezen mégis be tudta húzni a szettet, miután hozta az adogatását (6:4).

Ebben az időszakban a játék képe alapján inkább a skót teniszező volt fölényben, a saját adogatójátékait magabiztosan nyerte, míg Nadal szenvedett a sajátjainál. A második játszma közepén sorozatban négy brék következett, 5:5-ig együtt haladt a két játékos. A torna első kiemeltje a legjobbkor “robbantott” ismét, sikerült elvennie ellenfele szerváját, majd 7:5-re nyerte a szettet.

Nadalnak már csak egy játszma hiányzott a döntőbe kerüléshez, míg Murray úgy tűnt, hogy kicsit lelombozódott. Nem volt meglepő, hogy a világelső már a harmadik szett legelején brékelőnybe került, amit aztán – némi nehézséggel – meg is őrzött a végéig, így 6:4-re megnyerte a játszmát, ezzel együtt a mérkőzést is.

Láttuk már Nadalt jobb formában is játszani, de a Roland Garroson ötszörös győztes spanyol végül így is magabiztosan jutott a fináléba, ahol a Djokovic-Federer párharc győztesével fog majd találkozni.

Eredmény – Roland Garros, férfi elődöntő
Rafael Nadal (spanyol, 1.) – Andy Murray (brit, 4.) 6:4, 7:5, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik