Greg Dorey (a képen balra) – hivatalos formulával „őfelsége, a királynő magyarországi nagykövete” – négy éve képviseli az Egyesült Királyságot hazánkban. A sportügyekben kiváltképp aktív, magyarul elfogadhatóan beszélő diplomata az MTVA és a brit nagykövetség közös, a 2012-es londoni olimpiával kapcsolatos sajtófogadásán nyilatkozott honlapunknak – a biztonság kedvéért angolul, bár megjegyezte, az interjú magyarul sem jelentene problémát.
– Mi volt az első, a magyar sporttal kapcsolatos élménye?
– 1989-ben költöztem először Magyarországra, és a szomszédom – a fölöttem lévő lakásban – bizonyos Pézsa Tibor volt, az 1964-es tokiói olimpia egyéni kardvívó bajnoka. Gyakorlatilag ő volt az első magyar ember, akivel érdemben megismerkedtem, s vele azóta is tartom a kapcsolatot – képzelheti, hogy mennyire meghatározta a sport a Magyarországhoz fűződő viszonyomat. Pézsa személyétől függetlenül azonban létezik egy olyan sporttörténelmi adat, amellyel a 2008-as pekingi olimpia után szembesültem: mindössze két olyan ország létezik, amely háromszor egymás után olimpiai bajnoki címet szerzett vízilabdában.
– Melyik a másik?
– Természetesen Nagy-Britannia. Igaz, nem tegnap volt, hanem 1908-ban, 1912-ben és 1920-ban. Szóval, az olimpiák történetének egyik legfantasztikusabb sorozatát mindkét ország megvalósította, s ebben egyek vagyunk.
– Ön nyilvánvalóan nem élt még, amikor 1953. november 25-én a magyar labdarúgó-válogatott 6-3-ra legyőzte Angliát a Wembley-stadionban…
– Valóban nem éltem még, de évtizedek óta tapasztalom, hogyha bármilyen társaságban vagy beszélgetésben Magyarország és Anglia szóba kerül, pillanatokon belül az évszázad mérkőzésére terelődik a szó. Ebben a kontextusban számomra soha nem csillapuló fájdalom, hogy Puskás Ferenc néhány hónappal azelőtt meghalt, hogy 2007-ben kineveztek magyarországi nagykövetnek. Életem egyik nagy vágya, hogy személyesen is találkozzam a Mágikus Magyarok csapatkapitányával, így nem valósulhatott meg. Özvegyét, Erzsikét viszont jól ismerem, számos alkalommal találkoztunk, s együtt dolgozunk a Puskás Ferenc emlékét is ápoló, s a Puskás Ferenc-díjat odaítélő Robert Burns Nemzetközi Alapítványban.
– Látta már a magyar labdarúgó-válogatottat az ön bálványáról, Puskás Ferencről elnevezett stadionban?
– Attól tartok, a helyszínen még nem, csak a televízióban. Szégyenkezve vallom be, hogy nem a futball a kedvenc sportom, hanem a rögbi – jóllehet évek óta nem volt alkalmam játszani.
– Mivel a mai összejövetel témája mégiscsak a 2012-es londoni olimpia, kíváncsi lennék arra, hogyan haladnak az előkészületek. És arra is, vajon a gazdasági világválság mennyire sújtotta a nagy léptékű terveket, mennyire kurtította meg a költségvetést?
– Valamit tudni kell: az olimpiával kapcsolatos szerződéseket még a válság kitörése előtt kötötték meg, az elkötelezettségek még 2008 előtt születtek, s a munkálatok is már bőven megkezdődtek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a válságnak semmiféle hatása nem lenne az olimpiai előkészületekre. Az emberek – többek között a válság hatására is – roppant innovatív és környezetbarát módon kezdtek el gondolkodni. Tudni kell, hogy az olimpiai infrastruktúra több mint 75 százaléka már készen áll, s a maradék felépítése is jól halad.
– Akkor nem is volt szükség – divatos magyarországi szóhasználattal – megszorításokra?
– Takarékoskodtunk, szó se róla, de a költségek lefaragása elsősorban az adminisztrációs kiadások és a háttérintézmények terén jelentkezik. Így hát nem gondolnám, hogy a végtermék – vagyis maga az olimpia – bármilyen tekintetben is visszatükrözné a válság hatásait.
– Akkor a megszorítások, hogy úgy mondjam, láthatatlanok…
– Azt hiszem, ez egy találó megfogalmazás. A takarékosságból semmit sem fognak észrevenni a sportolók és a nézők. Biztos vagyok benne, úgy fog szép látványt nyújtani az olimpia, hogy nem lépjük túl a tervezett költségeket.
– Vállalkozna jóslásra a magyar, illetve a brit éremtermést illetően?
– Szerencsére mindkét ország olimpiai múltja gazdag a sikerekben. Magyarország a legsikeresebb – mármint a sportban – azon országok között, amelyek még sohasem rendeztek olimpiát. Ha jól tudom, a hatodik az örökrangsorban az olimpiai aranyérmek számát tekintve…
– Jól tudja, és Nagy-Britannia a harmadik.
– Valóban, és mivel ezúttal mi vagyunk a rendezők – London az első város, amely harmadszor házigazdája az olimpiai játékoknak -, óriási a nyomás a sportolóinkon. Tudom, érzékelem, hogy hatalmas energiák mozdulnak meg a felkészülés során, és azt is tudom, hogy Magyarországon ugyanez a helyzet. Hogy egy fokkal konkrétabb legyek, meggyőződésem, hogy mindkét ország sikeres lesz – Nagy-Britannia valamivel sikeresebb, mint Magyarország… -, s abban is biztos vagyok, hogy önök is, mi is elégedetten gondolunk vissza a 2012-es a londoni olimpiára.
