Sport

Indul az NHL nagydöntője – érdekességek a finálé előtt

Vancouver Canucks - Boston Bruins csatával hajnalban kezdetét veszi a Stanley-kupa döntője. Lássuk a finálék történetének legérdekesebb eseteit.

Az NHL-ben jelenleg hat kanadai együttes szerepel, és közülük utoljára a Montreal Canadiens tudott bajnoki címet szerezni, még 1993-ban. A Canadiens egyébként 24 bajnoki címével a legeredményesebb csapat az NHL történelmében, igaz 1993 óta be sem jutottak a fináléba. A bajnoki örökranglista második helyezettje 13 győzelmével a Toronto Maple Leafs, viszont a kék-fehéreket még régebben láthattuk a nagydöntőben, ahol utolsó fellépésük 1967-ben volt. A bronzérmes a Detroit Red Wings 11 bajnoki címével, ebből viszont két bajnokságot a 2000-es években nyertek, legutóbb a 2007-2008-as szezonban.

A legtöbb finálét játszó együttesek listáján nem meglepő módon ott találjuk az első három helyen a Montrealt, a Detroitot és a Torontót. A Canadiens a korábbi Nemzeti Jégkorong Szövetség (NHA) átszervezése után lett az NHL tagja, és a két ligát együttesen figyelembe véve 34 finálét játszott, ebből 24 a győztes, 10 a vesztes párharc. A második a Red Wings, mely 24 finálét vívott, 11-13-as mérleggel, a sorban a harmadik pedig a Maple Leafs, 21 döntővel, melyből 13-szor győztesen, 8-szor pedig vesztesen kerültek ki. A legjobb öt listáján megtaláljuk az egyik idei döntőst, a Boston Bruins-t is, akik 17-szer voltak ott a nagydöntőben, de a legrosszabb mérleggel állnak, ugyanis csak ötször nyerték meg a Stanley-kupát.

Ha egy másik statisztikára nézünk, ismét a Montrealt találjuk az élen: ez a lista, a zsinórban a legtöbb fináléban való részvétel. A Canadiens az 1950-51-es és az 1959-60-as szezon között egymás után 10 alkalommal jutott a nagydöntőbe. A kanadai csapat többnyire ki is használta a lehetőségeket, tízből hatszor ők emelték magasba a bajnoki trófeát. A lista második helyezettje a New York Islanders, mellettük pedig – nem kis meglepetésre – ismét a Montreal Canadiens található. Mindkét csapat zsinórban 5 finálén korcsolyázott jégre, az Islanders az 1979-80-as, és az 1983-84-es szezon között. Az öt fellépésből négyet megnyertek 1980 és 1983 között, az utolsó párharcot azonban elbukták. A Canadiens a 10 finálés széria után egy 5 finálésat is produkált, 1965 és 1969 között, melyekből négyszer ők bizonyultak jobbnak.

Jelenleg hat aktív csapat van a ligában, akik egyszer sem jutottak a fináléba: a Columbus Blue Jackets, a Minnesota Wild, és az Atlanta Trashers mellett a Nashville Predators, a San Jose Sharks, és a Phoenix Coyotes. (Megszűnése előtt a Winnipeg Jets is tagja volt ennek a társaságnak.) A megszűnt franchise-ok közül a legsikeresebb az 1883 és 1934 között létező Ottawa Senators, akik öt nagydöntőjükből négyet megnyertek.

Luongo vagy Bergeron csatlakozhat az elit klubhoz

Az egyéni statisztikákat böngészve kiderül, hogy a játékosok közül Maurice Richard, Red Kelly, Jean Beliveau, és Henri Richard szerepelt a legtöbb döntőben, szám szerint 12-ben, a legtöbb gólt Maurice Richard ütötte (34), a Montreal Canadiens színeiben, a legtöbb assziszt a finálék történetében pedig Wayne Gretzky nevéhez fűződik (35).

A 2011-es finálét játszó Bruins és a Canucks csapatában van egy-egy olyan játékos, akik a szezon végén Tripla Arany Klubtagok lehetnek. Ha a Vancouver nyeri a Stanley-kupát, Roberto Luongo lehet az első kapus a történelemben, aki először belép a klubba. Ide azok a játékosok tartoznak, akik már megnyerték a Stanley-t, a jégkorong világbajnokságot, és a jégkorongot a téli olimpián. A Boston csapatában egy játékos van, aki a bajnoki cím megszerzésével csatlakozhat ehhez az elit klubhoz, mégpedig Patrice Bergeron.

Szinte minden finálé tartogatott valamilyen meglepetést, és ez alól a 2005-ös sem volt kivétel. Mégpedig azzal, hogy nem rendezték meg! Ugyanis a 2004-05-ös, az egyetlen elmaradt szezon az NHL történetében. A szövetség, és a klubok nem tudtak megegyezni a legfőbb pénzügyi kérdésekben, mint a fizetések, így játékossztrájk miatt lockout volt hat évvel ezelőtt.

Televíziós nézettség

A jelenlegi profi ligák közül az NHL rendelkezik a legkevesebb nézővel az amerikai piacon, Kanadában viszont a legnézettebb. Az USA-ban az NBC és a Versus csatorna közvetíti az összecsapásokat, Kanadában pedig a The Sports Network. Az NHL története alatt a 2007-es playoff és a Stanley-kupa döntője volt a legkisebb érdeklődést hozó utószezon.

Az alapszakasz 8. heti Detroit-Columbus meccse, valamint a Los Angeles-San Jose találkozók 0,71%-os nézettséget produkáltak, és a döntőben is csak 2,1% volt ez a szám. Ez a 2006-os döntőhöz képest 25%-os visszaesés. A legnagyobb százalékot pedig a 2010-es nagydöntő (Chicago-Philadelphia) második mérkőzése hozta, 4,1-es mutatóval.

Elírások a Stanley-kupán

Ha már sokszor említettük a Stanley-kupát, nézzük meg egy kicsit közelebbről. Szó szerint közelebbről, ugyanis a kupára vésett nevek között nem egy elírást találunk. Lássuk most ezeket, a teljesség igénye nélkül!

Pat McReavy, az 1941-es bajnok Boston játékosa „McCeavy” néven szerepel a kupán. Dickie Moore hatszor nyerte meg a kupát, mégis ötször rontották el a nevét. Volt már D. Moore, Richard Moore, R. Moore, és még Rich Moore is. A 63-as bajnok Toronto Maple Leafs, „Leaes” nevén került a Stanley-re, a 72-es Boston pedig „Bqstqn”-ként. A 81-es bajnokcsapat New York Islanders nevét is rosszul vésték fel, ők lettek az „Illanders”. Ezek a hibák sosem kerültek javításra, igaz nehéz is lenne utólag korrigálni a hibát.

A nehézség ellenére, azonban mégis vannak olyan nevek, melyeket megpróbáltak inkább eltüntetni, vagy átjavítani. A 84-es Edmonton Oilers csapatának tulajdonosa, Peter Pocklington a gravírozás előtt olyan listát adott le csapatáról, melyen szerepelt a technikai személyzet tagjaként édesapja, Basil Pocklington is. A hiba ott van a történetben, hogy Basil nem volt a személyzet tagja, neve mégis ott volt a kupán, egészen addig, amíg a liga utasítására el nem takarták. Nem választottak valami elegáns megoldást, Basil nevének betűit „X”-ekkel ütötték át. Azonban az első javítás nem ez volt, a 96-os Colorado Avalanche tagja, Adam Deadmarsh, „Deadmarch”-ként szerepelt a trófeán, egészen a korrekcióig.

Láthatjuk, kimeríthetetlen az NHL körüli érdekességek tárháza, így biztosra vehető, hogy idén is emlékezetes párharcot vívnak a csapatok. Tehát aki teheti, üljön le a TV elé csütörtökön hajnalban, és kövesse figyelemmel a Boston Bruins és a Vancouver Canucks első meccsét. Botot a kézbe, korcsolyát a jégre, és induljon a SHOW!

A résztvevőkről és további érdekességekről ide kattintva olvashatnak!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik