Sport

43 éve már bevette a Wembleyt a United

Az 1968-as bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjében a Manchester United 4-1-re verte a Benficát.

2011. május 28-án a Manchester United és a Barcelona a Wembley Stadionban méri össze erejét a Bajnokok Ligája fináléjában. Szinte napra pontosan 43 évvel ezelőtt, 1968. május 29-én a Vörös Ördögök történetük során először révbe értek a legrangosabb európai kupasorozatban, akkor is a híres létesítményben rendezték a BEK-döntőt.

Akkor az első félidő nem hozott nagy izgalmakat, egyik csapatnak sem sikerült túljárnia a másik eszén, ám a második felvonás elején a legendás Bobby Charlton az angoloknak szerzett vezetést. A szigetországi öröm csak 22 percig tartott, Jaime Graca ugyanis egalizálni tudott még a rendes játékidőben. A 90 perc során nem született meg a döntés – igaz Eusébio eldönthette volna a találkozó sorsát, Alex Stepney óriási bravúrja fosztotta meg a dicsőségtől –, következhetett a hosszabbítás.

A ráadásban aztán előbb George Best, majd a mindössze a 19. születésnapját ünneplő Brian Kidd is mattolta José Henriquét, az i-re a pontot a csapatkapitány Charlton tette fel. A United fennállása első európai kupáját zsebelte be ezzel, valamint első angol csapatként ért a BEK csúcsára – az első brit együttes a Celtic volt egy esztendővel korábban.

A Manchester United tíz évvel a müncheni légi katasztrófa után ünnepelhetett, 1958. február 6-án 23-an vesztették életüket a balesetben, köztük nyolc United-játékos.

BEK-döntő, 1968. május 29.
Benfica – Manchester United 1-4 (0-0) – hosszabbítás után
Gólszerző: Graca (75.) illetve Charlton (53., 99.), Best (93.), Kidd (94.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik