Újabb sztár jön a Gyulai emlékversenyre

Sanya Richards-Ross és Virgilijus Alekna után a többszörös paralimipia bajnok, művégtagokkal versenyző Oscar Pistorius is elfogadta a meghívást, és rajthoz áll július 30-án a budapesti viadalon.

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a pekingi olimpiáról még lemaradt, ám a londoni olimpiai szereplésre jó eséllyel pályázó dél-afrikai futó kedvenc távján, 400 méteren indul majd a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj 2011 elnevezésű viadalon a Puskás Ferenc Stadionban. Azon a távon, melyen márciusban 45.61 mp-es új egyéni csúcsot ért el, s ezzel teljesítette az idei szabadtéri világbajnokság kvalifikációs B-szintjét.

Az épek közötti olimpiai indulásának esélyét hosszú harc után, a  Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2008 májusi döntése által elnyert sprinternek az olimpiai szintje még nincs meg, mivel a londoni kvalifikációs időszak május elsején indult. A biztos szereplést jelentő A szint 45.25 mp, a B szint – mellyel egy országból egy számban egy versenyző szerepelhet – pedig 45.70 mp.

A Gyulai Istvánnak, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) 2006-ban elhunyt főtitkárának, az Universiade-győztes atlétának, kiváló sportriporternek emléket állító viadalra már korábban elfogadta a meghívást a világ jelenlegi legjobb női 400-asa, az amerikai Sanya Richards-Ross, a kétszeres diszkoszvető olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna, valamint két kiváló sprinter, a jamaicai stafétával ötkarikás és világbajnok Michael Frater és az amerikai vágtaváltóval kétszeres vb-első Darvis Patton is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.