Sport

Olimpia: három magyar arany a realitás

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint gyengül a magyar olimpiai csapat.

“Régebben sportágakról beszéltünk, amikor előrejelzéseket készítettünk, hogy egy sportágban mennyi arany, éremesély vagy pontszám van, ma pedig név szerint ismerjük a versenyzőket – nyilatkozta Molnár Zoltán a Digi Sport Reggeli Start című műsorában pénteken.

Hozzátette: “Az olimpiai csapatban tíz olyan kiemelten támogatott egyéni versenyző van, akinek jelenleg olimpiai érem lóg a nyakában vagy egyéni világbajnok, szerintem ez egy kis szám. Sajnos a csapataink is egyre nehezebben jutnak kvótához, gondolok itt a női, illetve férfi kézilabdacsapatra, valamint a két vízilabdacsapatra, hiszen a többiekről már nem beszélünk, mert ők már elvéreztek. Már csak ez a négy csapat áll, ha két-három csapatunk kijut az olimpiára, az nagyon jó teljesítmény.”

A sportvezető emlékeztetett arra, hogy amikor először csapatvezető volt, még 240 főből állt az olimpiai csapat, most pedig – ha minden a tervek szerint alakul – maximum 160-170 sportolóval lehet számolni. Az éremesélyekről szólva a főtitkár egyetértett Borkai Zsolt MOB-elnök korábbi nyilatkozatával: Az 5-6 aranyérem csoda és ebből valóban három a realitás. Nagyon nehéz most már eredményekhez jutni, nemcsak mi gyengültünk, hanem a versenytársaink is erősödtek. A mi gondjaink még megoldásra várnak, egyik napról a másikra ezeket már nem lehet kezelni.”

A főtitkár az anyagi háttérről elmondta, hogy a MOB 26 sportoló számára biztosít kiemelt ösztöndíjat a londoni olimpiáig: “Amikor januárban a Magyar Olimpiai Bizottság átvette az ösztöndíj-programot, átalakította a teljes szabályzatot és az elosztási elveket. A legfontosabb az volt, hogy biztos anyagi hátteret biztosítsunk azoknak a versenyzőknek, akiktől érmet, helyezést várunk a londoni olimpián. Havonta 400 ezer forint nettó ösztöndíjat kapnak a versenyzők és az edzők is. Ez nem jelenti azt, hogy a többiek, akik nem kerültek ebbe a kiemelt körbe, nem részesülnek kiemelt támogatásban. A különbség annyi, hogy róluk nem a szabályzat, hanem a sportági szakszövetség dönt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik