Sport

Hamilton: Armstrong doppingolt

Rendszeresen doppingolt a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong - állítja Tyler Hamilton, olimpiai bajnok országúti kerékpáros, aki sokáig csapattársa volt az amerikai sztárnak.

“Ugyanúgy megkapott mindent, mint mi. EPO, tesztoszteron, vértranszfúzió” – nyilatkozta az ABC televíziós csatornán vasárnap adásba kerülő 60 minutes című műsorban a 40 éves amerikai versenyző, akinek pályafutását amúgy beárnyékolták a doppingbotrányok. “Láttam az EPO-t Armstrong hűtőjében, mint ahogyan azt is többször, ahogyan beinjekciózza magába. Én is így tettem megannyiszor.”

Hamilton a 2004-es athéni olimpián megnyerte az egyéni időfutamot, és már akkor doppingügybe keveredett, de végül a második teszt nem igazolta vétkességét, így megtarthatta aranyérmét. Egy hónappal később azonban a Vuelta a Espanán újra lebukott, és akkor kétéves eltiltást kapott.

2007-ben tért vissza, ám 2009 februárjában, egy versenyen kívüli ellenőrzésen megint tiltott szert találtak szervezetében. Ezután bejelentette visszavonulását, hazája doppingellenes ügynöksége pedig nyolc évre tiltotta el.

Lance Armstrongot pályafutása alatt rengeteg alkalommal megvádolták azzal, hogy tiltott szereket használ, ám eddig semmilyen bizonyítékot nem tudtak felmutatni vele szemben.

Hamilton interjújára azonnal reagált Mark Fabiani, Armstrong ügyvédje: “Hamilton láthatólag csak szeretne egy kis pénzt csinálni, írt egy könyvet, azzal pedig, hogy bekerült a 60 minutesbe, kap egy kis nyilvánosságot. Ugyanakkor a kapzsiság nem változtat azon a tényen, hogy Lance Armstrong a világ legtöbbet ellenőrzött sportolója.”

Fabiani twitteroldalán keresztül maga Armstrong is üzent: “Több mint húszéves pályafutás, világszerte ötszáz doppingteszt versenyen és azon kívül is. Egyszer sem buktam meg. Lezártam az ügyet.”

Armstrong 2005-ös első visszavonulása után négy évvel még visszatért és két Tourt is teljesített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik