Sport

Sopronba igazol a válogatott csapatkapitánya

A bajnoki címvédőhöz szerződik Fegyverneky Zsófia, a Pécs 2010 kosárlabdázója. Visszatér az ukrán Olekszandra Gorbunova, érkezik a magyar-ausztrál Zavecz Hanna is.

Közel 200 érdeklődő előtt tartotta szurkolói ankétját a női kosárlabda NB I-ben és a Magyar Kupában is aranyérmes MKB-Euroleasing Sopron.

Török Zoltán ügyvezető kijelentette: “A gazdasági válság hatásai bennünket sem kerültek el. Jó pár szponzor jelentősen csökkentette a támogatást. Jelenleg bizonytalan dolgokra pedig, mint például a társasági adókedvezmény, nem szeretnénk alapozni a jövőt. Az volt az eredeti terv, hogy színmagyar csapattal vágunk neki a következő szezonnak – immáron a tavalyi együttes alappillére, Honti Kata nélkül, aki Valenciába igazolt.” A válogatott jelen lévő irányítója időnként a könnyeivel küszködve köszönte meg a szurkolóknak a segítséget, támogatást.

Jelenleg Krivacsevics Tijanát és Szabó Fannit hosszabb távú szerződés köti a klubhoz, ők 2013-ig biztosan Sopronban játszanak. Horti Dórát is meggyőzte a vezetőség a maradásról, továbbá Fűrész Diána és a sérüléséből felépülő Czank Tímea is a keretet erősíti.

Ezt követően jelentette be az ügyvezető, hogy Fegyverneky Zsófia, a válogatott 26 éves csapatkapitánya Pécsről az MKB-Euroleasinghez szerződött. Új szerzemény Zavecz Hanna is, akinek szülei 1956-ban hagyták el Magyarországot, az ausztrál bajnokcsapat meghatározó játékosa, magyar útlevéllel rendelkezik, és tagja a bő ausztrál válogatott keretnek.

Egyetlen légiósa mégis lesz a soproni csapatnak, a Sopronban méltán népszerű, korábban nagy sikereket elérő és áprilisban gyermeknek életet adó ukrán Olekszandra Gorbunova. Két további légiós pozíció szabad, ha a klub pénzügyi helyzete lehetővé teszi, ezeket is feltölti a vezetőség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik