Sport

Csibi, a legnagyobb – Elek Ilona születésnapja

A magyar női vívósport legendás alakja 1907. május 17-én született. Mindent megnyert, amit lehetett. 12 évvel első olimpiai aranya után ismételt.

Csibi volt a beceneve a kétszeres olimpiai, hatszoros világbajnoknak, aki mellesleg öt Európa-bajnoki címet is szerzett pályafutása során. Ő volt az első nő, aki tiszteletbeli tagja lett a Nemzetközi Vívó Szövetségben.

1936-ban a berlini olimpián szerezte első ötkarikás aranyát, ez volt a magyar sport első női bajnoki címe, Csák Ibolyát négy nappal előzte meg a klasszis. A háború miatt két ciklus is kimaradt, de a londoni olimpián, 1948-ban, tizenkét évvel később ismét győzni tudott, sőt, 45 évesen Helsinkiben csak a bírók ítélete miatt kapott ki a döntőben.

Képek egy 1933-as vívó-versenyről – Elek Ilonával:

Intelligenciájáról, eleganciájáról ismerték meg, aki a magánéletben rendkívül művelt ember volt. Remekül zongorázott, zeneszerzőként is megcsillogtatta tudását, a Zeneművészeti Főiskolán végzett. Az 1959-es budapesti vívó-világbajnokság indulóját is ős szerezte számos táncdal mellett. Később az Óra és Ékszer Kereskedelmi Vállalat igazgató-helyettese volt.

Így adták át 1948-ban a tatai edzőtábort a sportolóinknak:

Testvérével, aki szintén kiváló vívó volt, közösen írtak könyvet Így vívtunk mi címmel.
Elek Ilona 1988-ban hunyt el.

Elek Ilona az olimpiákon
1936, Berlin: aranyérem, tőr egyéni (a Detektív AC színeiben) 1948, London: aranyérem, tőr egyéni (az Atalante SE színiben)
1952, Helsinki: ezüstérem, tőr egyéni (a Budapesti Lokomotív színeiben)

AJÁNLOTT LINKEK, FORRÁSOK:

Elek Ilona pályafutása (meek.niif.hu)
Elek Ilona a MOB honlapján (mob.hu)
Emlékezés Csibire (sportmuzem.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik