Sport

Ősi riválishoz írt alá a doppingolással megvádolt kosaras

Diana Taurasi, a tavaly év végén doppingolással megvádolt, utóbb azonban felmentett olimpiai és világbajnok kosárlabdázó a Galatasarayhoz igazol.

A Rátgéber László által nemrég bajnoki címre vezetett Fenerbahce amerikai játékosa modafinil nevű serkentővel akadt fenn egy decemberi ellenőrzés során, ám a mintáját vizsgáló labor februárban visszavonta jelentését, a helyi sportági szövetség pedig felmentette a sztárt. Időközben azonban – még január elején – a Fener szerződést bontott vele.

A Vatan című lap értesülése szerint a 28 éves Taurasi 1,1 millió dollárt fog keresni a következő idényben, a Hürriyet pedig arról számolt be, hogy Taurasi az első körben nem fogadta el az ajánlatot a “kellemetlen törökországi élményekre” hivatkozva, végül mégis aláírt egy előszerződést.

“Tudtam róla, hogy Diana a Galatához igazol, biztosan szeretett volna visszamenni a Fenerhez, de úgy látszik, nem tudtak megegyezni – mondta a magyar mesteredző. – Ami a saját karrieremet illeti, én sem egyeztem meg az isztambuliakkal, és egyelőre nem tudok semmi biztosat mondani a folytatásról.”

Rátgéber hozzátette: jelenleg PhD-tanulmányaival van elfoglalva, és szemináriumokat tart a szerb fővárosban, emellett készül az általa szervezett második nemzetközi kosártáborra, amelynek a tavalyi évhez hasonlóan a bajai Petőfi-sziget ad otthont június 19. és július 2. között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik