Sport

Magabiztosan nyertek a finnek

A norvégok nem tudtak meglepetést okozni a szlovákiai jégkorong-világbajnokság negyeddöntőjében.

A címvédő cseh, valamint a svéd válogatott szerdai győzelme után ma a maradék két negyeddöntőt rendezik Pozsonyban, ahol az esti Kanada-Oroszország rangadó előtt a finnek a vb egyik meglepetéscsapatával, a norvég együttessel csaptak össze.

Az első harmadban gól nem született, a norvégok jól tartották magukat, veszélyeztetni is tudták ellenfelük kapuja előtt. Sőt, a második harmad elején a vezetést is megszerezték, miután Ken Andre Olimb mesterien értékesített egy büntetőt.

Innentől kezdve azonban hengerelt Finnország, rendkívül hatékonyan használták ki az emberelőnyös szituációkat. Immonen kétszer is betalált, góljai között Ruutu is eredményes volt (mindhárom találat emberfórban esett), majd Lajunen is bevette a norvég kaput, 4-1-re alakítva az eredményt. Érdekesség, hogy a második játékrészben a norvég válogatott csaknem kétszer többször lőtt kapura, mint ellenfele (16-9), mégis szinte kilátástalan helyzetbe kerültek.

A harmadik harmadban már nem esett újabb gól, Finnország az elődöntőben a Kanada-Oroszország összecsapás győztesével találkozik majd.

Eredmény – Jégkorong vb, negyeddöntő (Pozsony)
Finnország-Norvégia 4-1 (0-0, 4-1, 0-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik