Sport

Indul a női vízilabda-világliga

A barcelonai első csoportkörrel - magyar részvétel mellett - elindul a női vízilabdavilágliga-sorozat.

A hétvégén, május 13. és 15. között kezdődik a sorozat, a magyar válogatott Nagy-Britannia, Spanyolország és Görögország legjobbjaival került egy ágra. Egy hét múlva már Athénban van jelenése a csapatoknak, a kvartettből az első kettő jut a következő fordulóba, majd a júliusi kínai döntőbe.

A mieink egy fiatal, új csapattal vágnak neki a tornának, Merész András szövetségi kapitány is most mutatkozik be először nagy nemzetközi tornán. A kapitány kérdésünkre elárulta, az elsődleges cél a tisztes helytállás mellett a továbbjutás, ami nem tűnik lehetetlen feladatnak:

„A világliga főként egy felkészülési tornának tekinthető, a fő cél a jövő évi Európa-bajnokságon elérni egy jó helyezést, és természetesen a londoni olimpiára való kvalifikáció” – így a kapitány.

A magyar női vízilabda-válogatott kerete
Kapusok: Kasó Orsolya, Szilágyi Réka
Mezőnyjátékosok: Drávucz Rita, Tóth Ildikó, Antal Dóra, Czigány Dóra, Somhegyi Noémi, Takács Orsolya, Kövér Kis Rita, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Illés Anna, Bujka Barbara, Szűcs Gabriella.

A csapatban kilenc utánpótláskorú játékos kap lehetőséget, ami nem véletlen, hisz’ Merész András az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya is egyben. „Az olimpia évében nem szerencsés egy újonc csapattal versenyezni, igyekszem már most úgy kialakítani a keretet, hogy csak a szükséges változtatásokat kelljen elvégeznem jövőre” – tette hozzá Merész András.

A spanyolokkal legutóbb a zágrábi Eb-n találkoztunk, akkor háromgólos vereséget szenvedtünk. Nagy-Britannia csapatát személyesen is ismerik a lányok, hiszen Fekete Szilveszter vezetésével a magyar bajnokságban indultak ebben a szezonban. A görögökkel a tavalyi világligán találkoztunk, akkor a kék-fehérek nyertek egyetlen góllal.

A magyar program:
Május 13., 20 óra: Spanyolország – Magyarország
Május 14., 16 óra 30 perc: Nagy-Britannia – Magyarország Május 15., 11 óra: Magyarország – Görögország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik