bse
Sport

Pénzügyi összeomlás szélén a BSE

Csaknem 150 milliós közműtartozása van, valamint négy hónapi bérrel tartozik sportolóinak és alkalmazottainak a Budapest Sport Egyesület (BSE).

A pénzügyi összeomlás szélére sodródott, 1913-ban alapított egyesület – amely olimpiai és világbajnoki érmes versenyzőkkel büszkélkedhet – tisztújító közgyűlésén nem tudott elnököt választani, mivel a posztra kiszemelt Mitnyan Györgyöt, korábbi XII. kerületi fideszes polgármestert nem jelölték. Így a május 25-i évi rendes közgyűlésen kell megválasztani a BSE új első emberét. Ekkor kerül sor a gazdasági átvilágítást összegző beszámoló megvitatására is.

A lap szerint az ingatlanvagyonról szól a BSE-ügy, mivel 2013-ban lejár a sportlétesítmények eladására vonatkozó moratórium.

“A klub saját, illetve a XII. kerületi és a fővárosi önkormányzattal közös tulajdonú ingatlanjainak összértéke több milliárd forintra tehető – a városmajori sporttelepek például ingatlanfejlesztési szempontból frekventált övezetben találhatóak -, fenntartásuk azonban évi 80 millió forintba kerül” – olvasható a cikkben.

A BSE nyolc szakosztályában 785-en sportolnak, a női röplabdacsapat idén megnyerte a bajnokságot és a Magyar Kupát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik