Sport

Szépített a Boston, hosszabbítás Memphisben

A Miami és az Oklahoma két győztes meccs után kapott ki az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban.

Fokozódnak az izgalmak az NBA-ben. A Miami és az Oklahoma is hatalmas előnyre tehetett volna szert, amennyiben hozzák a főcsoportelődöntő harmadik meccsét is, de egyikőjüknek sem sikerült.

A tavaly nagydöntős bostoniak főként a 28 pontos Kevin Garnettnek és a 27 pontos Paul Pierce-nek köszönhetik, hogy elkerülték a 3-0-ás hátrányt, amelyet még egyetlen csapatnak sem sikerült ledolgoznia az NBA történetében. A floridaiaknál Dwyane Wade 23, LeBron James 15 pontig jutott, de ketten mindössze 14 sikeres mezőnydobást mutattak be a 35 kísérletből.

Memphisben a közönségkedvenc Zach Randolph 21 ponttal és klubrekordot jelentő 21 lepattanóval vezette sikerre a 16 pontos hátrányból fordító Grizzliest, amely elsőként viheti véghez azt a bravúrt, hogy nyolcadik kiemelt létére bejut a nyugati fináléba. Az Oklahomában az alapszakasz mesterlövésze, Kevin Durant csupán 22 pontot szerzett.

A bostoni meccs összefoglalója:

Eredmények – NBA, rájátszás:
Keleti főcsoport-elődöntő, 3. mérkőzés:
Boston Celtics – Miami Heat 97-81
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Miami javára.
Nyugati főcsoport-elődöntő, 3. mérkőzés:
Memphis Grizzlies – Oklahoma City Thunder 101-93 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Memphis javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik