Sport

Kanada újabb győzelme

Az észak-amerikai együttes 3-2-re verte a későn ébredő Norvégiát a Szlovákiában zajló A csoportos hoki-vb középdöntőjében.

A meccs előtt mintha vért ittak volna a játékosok, az első húsz percben ugyanis többen is megfordultak a büntetőpadon, sok volt a szabálytalanság. Azért egy gólt is tartogatott nekünk a játékrész, Rick Nash tálalt Jason Spezza elé, Lars Haugen kapus tehetetlen volt.

A második harmadban Kanada könnyedén eldönthette volna a párharc sorsát, azonban egyedül Tavaresnek sikerült betalálnia, ám bő tíz perccel a meccs vége előtt jött a megnyugtató harmadik gól, James Neal jegyezte. A juharlevelesek túlzottan ráültek az eredményre, így Norvégia gyors egymásutánban ütött kettőt, a szufla azonban nem tartott ki a végéig, így a tengerentúliak 3-2-re nyertek.

Ezzel a három ponttal biztossá vált, hogy Kanada ott lesz a negyeddöntőben

A szombat délután másik mérkőzésén Dánia és Németország mérte össze az erejét, a felek pedig nem tudtak meglépni egymástól: kétszer is az északiak szereztek vezetést, a németek azonban mindkétszer egyenlítettek, majd a harmadik harmad elején fordítani is sikerült. Már azt hihette a világbajnokság meglepetéscsapata, hogy zsebben a győzelem, Nichal Hardt azonban két és fél perccel a vége előtt hosszabbításra mentette a mérkőzést.

A ráadás öt percben nem derült fény a győztes kilétére, következhettek a rávezetések, abban pedig Dánia jobbnak bizonyult, így nagy meglepetésre két ponttal gazdagodott a csapat, igaz Németország már tegnap bejutott a legjobb nyolcba.

Eredmények – A csoportos világbajnokság, középdöntő
E csoport:
Dánia – Németország 4-3 – büntetőkkel

F csoport:
Norvégia – Kanada 2-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik