Sport

Izzik a csarnok, hol a magyar bajnok?

Megkezdődik a férfi kosárlabda-bajnokság döntője, a Szolnok és az Albacomp szombaton este találkozik először.

A televíziós közvetítés miatt már-már BL-időpontban (20 óra 15 perc) kezdődik szombaton este a férfi kosárlabda-bajnokság döntője (igaz, aznap a Ferencváros labdarúgócsapata is Szolnok vendége lesz, így ki kellett tolni a kosármeccs időpontját) az alapszakasz-győztes Olaj otthonában.

A Szolnokot a bajnokság előtt egyértelmű aranyesélyesnek kiáltották ki, hiszen jól sikerültek az igazolások: érkezett a válogatott Báder Márton, az azóta a tavalyi év legjobb játékosának megválasztott Horváth Ákos (mindketten játszottak az Albában), valamint Obie Trotter, Ivory Clark és Veljko Budimir.

Trotter telitalálat volt, olyannyira, hogy Mészáros Lajos szövetségi kapitány már kérvényezte is honosítását a sorsdöntő Eb-selejtezők előtt. A kispad is erősödött, hiszen Dragan Aleksic segíti a Horváth Imre balul sikerült próbálkozása után a kispadra visszakerülő Pór Péter sikeredzőt. A Szolnok a Pécs (egyszer kikaptak Baranyában), majd a Körmend legyőzésével (itt már 3-0 volt az eredmény) jutott a döntőbe.

Az Albacomp sem bízott semmit a véletlenre a holtidőben, hiszen szerződtette Branislav Dzunicot a kispadra: ő eddig minden korábbi csapatával, így a Dombóvárral, a Kaposvárral és a Pakssal is sikeres volt – utóbbival bajnok lett, nem mellékesen a magyar válogatott egyik edzőjéről beszélünk.

Nagy a harc a két csapat mérkőzésein:

A légiósok közül Antonio Crocker, Damian Hollis és az expaksi Jonathan Jones érkezett, közülük Crocker bizonyult a legnagyobb fogásnak, fájó, hogy éppen az utolsó előtti elődöntőn szenvedett talpcsonttörést, így kiesése hatalmas veszteség a székesfehérváriak számára.
Érdekesség, hogy az Albacompban eddig csak az irányító Simon Balázs, valamint fiatalként Hendlein Roland játszott bajnoki döntőt, mindketten a Kaposvár színeiben.

Pór Péter, a szolnokiak vezetőedzője a csapat weboldalának elmondta, a legigazságosabb párosítás alakult ki a döntőben – csakúgy, mint a Magyar Kupa fináléjában, amelyet Szolnokon nyert meg az Olaj (79-71).

Az Alba tizenegy éve nem nyert bajnokságot, de Simon Balázs szerint most olyan jó szellemiségű társaság gyűlt össze, hogy megpróbálják felborítani a papírformát – az alapszakaszban Szolnokon az Olaj nyert 74-64-re, Fehérváron az Albacomp, 76-73-re, pár pont döntött tehát mindkét alkalommal, sokat jelent a hazai pálya(előny).

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2001: Kaposvár
2002: Paks
2003: Körmend
2004: Kaposvár
2005: Paks
2006: Paks
2007: Szolnok
2008: Falco
2009: Paks
2010: Zalaegerszeg

A döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart. Nem lennénk meglepve, ha ötmeccses fináléval zárulna a 2010-11-es férfi kosárlabda-bajnokság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik