Sport

Egyre jobb formában az ausztrál úszólegenda

Ian Thorpe, az ausztrálok ötszörös olimpiai és tizenegyszeres világbajnok úszójának testsúlya száz kiló alá csökkent.

Karcsúsodásáról az ausztrál média adott hírt csütörtökön, kiemelve, hogy a 28 éves Thorpe-nál, aki 2006 novemberében váratlannak nevezhető módon vonult vissza, alaposan elszaladtak a kilók az elmúlt években, most viszont keményen dolgozik azért, hogy visszanyerje versenysúlyát, s valóban érdemben tudjon felkészülni úszókarrierje folytatására – február elején jelentette be, hogy visszatér a versenyzéshez, s megpróbál kijutni a 2012-es londoni nyári játékokra.

Fogyásában nagy szerepe volt a svájci magaslati tréningeknek, amelyeket a tervek szerint további kemény edzések követnek, majd jön az első megméretés november elején, Szingapúrban, a rövidpályás világkupa-sorozat egyik állomásán. A valódi vizsga azonban alighanem jövőre vár rá: februárban Új-Dél-Wales állam bajnokságán áll rajthoz, majd következik az ausztrál úszók márciusi ötkarikás válogatóversenye. Ezeken a viadalokon már fehéren-feketén kiderül, hogy volt-e értelme olimpiai indulásban gondolkodnia a nagy visszatérőnek.

A Torpedó néven is emlegetett, pályafutása csúcsán nemegyszer doppingváddal illetett Thorpe kilenc érmet – öt aranyat, három ezüstöt és egy bronzot – szerzett a 2000-es sydney-i, illetve a 2004-es athéni olimpián. Emellett 11-szer győzött világbajnokságon, és 13 alkalommal állított fel normál, azaz 50 méteres medencében világcsúcsot.

Címkék: úszásian thorpe

Ajánlott videó mutasd mind

Hatalmas rágcsálók jelentek meg Budapesten

Több tucat példányuk él a fővárosban, a szakértő szerint egyre több megtelepedésre alkalmas budapesti területet foglalnak el. Az eurázsiai hód a maga 100-120 centijével, 25-30 kilójával a világ második legtermetesebb rágcsálója és itt él velünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73886068, Ola Rosling interj˙, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.