Sport

Javítottak a svédek

Ausztria második vereségét szenvedte el, a finnek szétlövéssel nyertek a lettek ellen a Szlovákiában zajló jégkorong-világbajnokságon.

Svédország a C-csoport első fordulójában hosszabbítás után kapott ki a norvég válogatottól, így mindenképpen javítaniuk kellett az osztrákok ellen. Az északiak az első harmad végén Persson révén jutottak előnyhöz, majd ugyanő talált be a második játékrészben is.

A záró harmad elején még egy emberelőnyt is kihasznált a svéd csapat, Fasth pedig kapott gól nélkül zárt, így 3-0 lett a vége.

A D csoport esti mérkőzése szorosabb csatát hozott, Finnország a dánok elleni győzelem után, míg Lettország a csehek elleni vereséget követően lépett jégre. Az első harmadban emberelőnyből szereztek vezetést a finnek, majd ugyancsak létszámfölényben a második játékrészben érkezett a lettek egyenlítő találata.

A rendes játékidő utolsó húsz percében először a lettek, majd a finnek használtak ki egy újabb emberelőnyt, a hosszabbításban viszont már nem esett gól. Következett a szétlövés, ahol Finnország részéről Immonen és Mikko Koivu is betalált, és mivel válasz nem érkezett, nyertek az északiak.

Eredmények – Jégkorong világbajnokság, 2. forduló
C csoport (Kassa):
Svédország-Ausztria 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
A csoport állása: 1. Egyesült Államok 6 pont, 2. Svédország 4, 3. Norvégia 2, 4. Ausztria 0
D csoport (Pozsony):
Lettország-Finnország 2-3 (0-1, 1-0, 1-1, 0-0) – szétlövéssel
A csoport állása: 1. Csehország 6 pont, 2. Finnország 5, 3. Lettország 1, 4. Dánia 0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik