Sport

Eb-selejtezőt nyertek a női pólósok

A magyar női vízilabda-válogatott magabiztos, 16-13-as győzelmet aratott Németországban. Folytatódott a férfi bajnokság.

A Wuppertalban rendezett női Eb-selejtező mérkőzésen Merész András csapata három negyed alatt eldöntötte a találkozót, az utolsó szakasz előtt már hat góllal is vezetett.

A magyar együttes újabb sikerével karnyújtásnyira került az Eb-re jutáshoz, mivel a négy tagú csoportból az első kettő jut tovább, s eddig mindhárom riválisát, a németeket, a franciákat és a szlovákokat is nagyon könnyedén győzte le az Európa-bajnoki selejtező “A” csoportjában.

Eredmény, női Eb-selejtező
A csoport, 3. forduló:
Németország-Magyarország 13-16 (4-6, 3-6, 2-3, 4-1)

Az Eger győzött a Kőér utcában is

Az alapszakaszt megnyerő és már biztos döntős Eger egy góllal legyőzte a fináléból már biztosan kiszorult Honvédot szombaton a Vodafone férfi vízilabda ob I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában.

Az összecsapás előtt elvi esélye volt még ugyan, gyakorlati azonban semmi, így tulajdonképpen teljesen felszabadultan játszhatott a fináléba már bemasírozott hevesi vendégek ellen a Honvéd, ehelyett azonban két góllal az egriek húztak el.

A második negyed közepére aztán előbb utolérte, majd a vezetést is átvette riválisától a hazai gárda (3-2). A változatosság kedvéért az Eger fordított (3-4), de megint csak átmenetileg, mert a harmadik játékrész elején már újfent hazai előnyt (5-4) mutatott az eredményjelző. “Természetesen” csak ideig-óráig volt ez a helyzet, mert az újabb fordulat nyomán a háromszor is eredményes bajnokaspiráns elhúzott 7-5-re.

Egy perccel a vége előtt 8-6-ra vezettek a vendégek Varga II. Zsolt második találatával, amire Salamon Ferenc még válaszolt (7-8), egyenlíteni azonban már nem tudott Vad Lajos legénysége, így Gerendás György csapata a Kőér utcából is három ponttal gazdagodva távozott.

A másik páros, a címvédő Vasas és a tőle 3 pontnyira álló Szeged csatája – amelynek tétje az Eger mögötti második hely, ily módon pedig a döntős részvétel jogának megszerzése – vasárnap lesz: a felek 19:30 órától mérkőznek meg a Komjádi uszodában.

Eredmények – férfi vízilabda ob1, rájátszás
Az 1-4. helyért, 4. forduló:
Groupama-Honvéd – ZF-Eger 7-8 (1-2, 2-1, 2-2, 2-3)
Góldobók: Hárai 2, Jansik, Angyal, Bátori, Tóth, Salamon 1-1, illetve Hegedűs, Varga II. Zs., Graham 2-2, Kotsidis, Kovács 1-1.
Az állás a rájátszás 4. fordulójának “félidejében”: 1. ZF-Eger 78 pont, 2. TEVA-Vasas-UNIQA 66, 3. Szeged-Beton VE 63, 4. Groupama-Honvéd 59.
Rájátszás a 9-13. helyért, 5. forduló:
Bodrogi Bau-Szentesi VK – ÚTE 10-8 (3-1, 1-2, 5-2, 1-3)
BVSC-Zugló – OSC 11-7 (2-0, 3-3, 3-2, 3-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik