Sport

Byron Mitchell lehet Erdei ellenfele

Ugyan hivatalos bejelentésre még nem került sor, Észak-Amerikában elterjedt a pletyka.

A profibox.hu az ESPN szakírójának egy közösségi portálon közzétett üzenetére hivatkozva számolt be róla, hogy nagyon úgy tink, Byron Mitchellel méri össze erejét Erdei Zsolt. A június 4-i összecsapásra Atlantic Cityben kerülne sor, Carl Froch és Glen Johnson mérkőzését vezetné fel, de a meccs még nincs lekötve – ugyanakkor honfitársunk menedzsmentje csütörtök este arról tájékoztatott, hogy gyakorlatilag már mindenben megegyeztek a leendő ellenfél képviselőivel, várhatóan pénteken délelőtt készülhet el a szerződés.

A 37 esztendős Mitchell nagyközépsúlyban világbajnok volt a WBA-nál, ugyanakkor legutóbbi négy találkozójából hármat is elveszített technikai K.O.-val, legutóbb Luis Garcia ellen már a második negyedben leléptették.

Madár kapcsán egyre másra láttak napvilágot az utóbbi időben a pletykák, hogy kivel bokszol, elsőként úgy volt, hogy április 16-án száll ringbe, akkora azonban nem sikerült komoly ellenfelet találni, majd június 4-e kapcsán szóba hozták már Chris Henryvel és Kosteckivel is, a lengyel azonban szponzorok hiányában visszalépett a mérkőzéstől.

AJÁNLOTT LINK:

Talán Mitchell lesz Erdei Zsolt ellenfele (profibox.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik