Sport

Budapest Világjátékokat rendezne

Budapest pályázik a 2017-es Világjátékok megrendezésére a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén 30 igen és 1 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló határozatot, ennek értelmében Budapest adja be a pályázatot Gödöllő mint társváros közreműködésével, a koordinálást pedig a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) végzi.

A Nemzeti Sportszövetség véleménye szerint az esemény tervezett költségvetési nagyságrendje 11 milliárd forint, a pályázat elnyerése esetén Budapest ebből 2 milliárd forintot vállal, amit négy évre lebontva kell biztosítani. Az NSSZ előzetesen 5 millió forint támogatást kért a fővárostól, amelyet ezen közgyűlési határozattal a főpolgármesteri keretből biztosítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik