Sport

Stojan Ivkovic elégedett a szezonnal

A kecskeméti férfi kosárlabdacsapat az 5. helyen végzett az idei bajnokságban, a vezetőedző örül a stabilitásnak.

A T.O.M.Controll Kecskeméti KSE férfi kosarasai a Körmenddel szemben maradtak alul a negyeddöntőben (a mindent eldöntő 5. meccs döntött), és ezzel számukra véget is ért a bajnokság – a csapat az ötödik helyen zárt.

Stojan Ivkovic, a csapat vezetőedzője a klub hivatalos weboldalán értékelte a bajnokságot. Kiemelte, a legfontosabb, hogy stabil lábakon áll az egyesület, amely nem vállalta túl magát, a szponzorok száma pedig emelkedett.

A szakember kicsit csalódott, amiért nem jutottak be a legjobb négy közé, de ettől függetlenül büszke Wittmann Krisztiánék teljesítményére.

“Második éve vagyunk résztvevői a playoff-nak, egy olyan klubot képviselve, amelyik korábban három egymást követő évben ezt képtelen volt megtenni. Külön kiemelném, hogy a nézőtéren is látni, hogy szeretik a csapatot. Az emberek megadták a választ arra, hogy szükség van-e Kecskeméten kosárlabdára, mivel folyton 1000 feletti nézőszámot produkáltunk” – így Ivkovic, aki elmondta, hároméves szerződést kötöttek Wittmannal, Dénessel, Csorvásival, Mészáros Mátéval és a Pongó fivérekkel, valamint ő maga is aláírt már.

Az, hogy a három légióssal, Orsuliccsal, Sirisceviccsel éa Lagrange-zsal mi lesz, még nem tudni, elképzelhető, hogy valamelyikük marad a klubnál, mert elégedettek voltak velük.

“Ha megnézzünk más csapatokat, akkor látni, hogy mindenki más próbálgatta a játékosokat, cserélgette a légiósokat. Nálunk ilyen nem volt. Megfontoltak voltunk és a megtervezett célt így el is értük” – értékelt a kecskemétiek szakvezetője.

A bajnoki elődöntőkben a Szolnok a Körmend, az Albacomp pedig a Pakssal szemben vezet 1-0-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik