Sport

Elégedetten térnek haza a cselgáncsosok

Boldogan értékelte az isztambuli olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság három éremből álló termését Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke.

A török metropolisban Ungvári Miklós (66 kg) arany-, míg Csernoviczki Éva (48 kg) és Bor Barna (+100 kg) ezüstérmet nyert az elmúlt három nap során.

“Elégedetten megyünk haza, elvégre három éremért jöttünk” – nyilatkozta az MTI-nek a szövetség elnöke. “Nagy örömömre a küldöttség maximálisan hozta az elvárásokat, tavaly nagyon kijött a lépés, a bécsi hét éremmel kicsit túlnyertük magunkat. Azóta Csernoviczki Éva, Bor Barna és Mészáros Anett súlyos sérülésen esett át, de a sok hónapos kényszerszünet után hasonló szintre verekedték vissza magukat az olimpiai csapatban. Külön dicséret illeti Ungvári Mikit, aki sporttörténelmet írt, mivel ő lett az első magyar háromszoros Európa-bajnok.”

Az MJSZ első embere hozzátette, hogy a tavalyi világbajnokság után a törökországi Eb volt a második olyan viadal, amelyen egy súlycsoportban két dzsúdós indulhatott nemzetenként, de a régi szabályok alapján magyar részről akár több dobogós hely is sikerülhetett volna.

A távlati tervekről szólva Tóth László kifejtette: öt versenyző gyakorlatilag már most kinn van a londoni olimpián, de a résztvevők száma akár kilencre is nőhet.

“Augusztusban a párizsi vb lesz a kvalifikáció legfontosabb pontgyűjtő viadala, és az isztambuli szereplést elnézve úgy gondolom, egészséges emberekkel onnan is elhozhatunk három-négy érmet. Sportágunk anyagi támogatása természetesen nagyban függ a menetközben elért sikerektől, mindazonáltal hangsúlyozom, hogy ezek csak állomások, számunkra most csak egy komoly verseny van, a jövő évi olimpia. Nemcsak az én véleményem, a szakemberek, de még a világszövetség elnöke is úgy látja, hogy több londoni érem is benne van ebben a magyar csapatban…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik