Sport

Döntős az Eger a vízilabda ob 1-ben

Gerendás György csapata legyőzte a Szegedet, míg a Vasas a Honvéd ellen nyert a férfi vízilabda bajnokságban.

A bajnoki alapszakaszt megnyerő Eger simán diadalmaskodott a mögötte másodikként kilenc ponttal kevesebbel végzett Szeged felett a Vodafone férfi vízilabda ob 1 felsőházi rájátszásának harmadik fordulójában, így gyakorlatilag már döntősnek tekintendő.

A Bitskey Aladár uszodába kilátogatók a vidéki rangadó elején csupa akciógólnak tapsolhattak, s ezt a hazaiak annál inkább is könnyű szívvel tehették, mert a Tisza-partiak légiósának, Aaron Youngernek eredményes megmozdulása (0-1) után egri gólok sorjáztak. Hosnyánszky Norbert, Peking olimpiai bajnoka például kétszer is betalált az első negyedben, de eredményes volt – összességében négy alkalommal is – a háromszoros ötkarikás aranyérmes Biros Péter is, ő alakította 5-2-re az állást a nagyszünetet követően.

A folytatásban 6-3-ra is vezetett már az Eger, ám a Szeged nem adta fel, szívós küzdelemben felzárkózott, egyenlített (6-6), csakhogy a hazaiak vezéregyénisége, Biros mesterhármassal – egy emberelőnyös, egy akcióból szerzett, végül pedig egy megúszásból elért góllal – 9-6-ra újfent az Egert juttatta jelentős előnyhöz. Innen pedig már nem volt visszaút a Szeged számára, amely végül 11-7-re veszített, ennél fogva lépéshátrányba került a hatmeccses playoffos szakasz második helyéért a Vasassal zajló párharcában.

A bajnoki címvédő, a mostani alapszakaszban harmadik Vasas négy góllal legyőzte a negyedikként zárt, s az angyalföldiektől négy pontnyira levő Honvédot a Komjádi uszodában.

Mivel a mostani playoffos rendszerben a legjobb négy együttes alkotta kvartettben mindenki mindenkivel oda-vissza alapon kétszer is megmérkőzik, a harmadik körben a Magyar Kupát ebben a szezonban begyűjtő Honvédnak hasonló ob 1-es reményeinek életben tartásához nagyon kellett (volna) a győzelem, s még inkább az érte járó három pont.

Az ifjú Bátori Bence emberelőnyből szerzett vezetést rögtön az első Honvéd-akció lezárásaként, s – percekkel később – fórból egyenlített a Vasas is: a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely talált be a kétszeres ötkarikás aranyérmes válogatott-társ, Gergely István kapujába, majd ugyanő újabb hat az öt elleni játéknál újfent nagyon pontosnak bizonyult (2-1). A második negyedben Szivós Márton büntetőből egalizált, de Kovács Róbert távoli bombával “visszalőtte” a Vasas-vezetést (3-2). Bátori ötméterest rontott, viszont Salamon Ferenc “mérföldes” lökete célba ért, így a nagyszünetet “iksznél” kezdhették a csapatok.

A harmadik nyolc perc első fontosabb momentumaként a bajnokcsapat amerikai centere, Jeff Powers erőszakolt be egy ziccerhelyzetet, a választ az újabb büntetőt már vállaló és be is lövő Szivós adta meg hatásosan (4-4). Erre a másik Vasas-center, az ezúttal átlövőként jeleskedő Vörös Viktor “reflektált”, aztán – miközben a vendégek játéka egyre pontatlanabbá vált – a labdaszerzést követően megúszó Kiss harmadszor is eredményes volt egykori csapata ellen, sőt a “piros-kék trilógia” záróelemeként emberelőnyből Vámos Márton is betalált (7-4).

A befejező játékrész elején a meccs legszebb jelenetét produkálta Kiss, aki egy lepattanó labdát reflexszerűen pofozott vissza a Honvéd hálójába (8-4), negyedik gólját is megszerezve. A Honvéd továbbra sem tudott igazán veszélyes lenni, Miho Boskovic, az angyalföldiek horvát világbajnoka pedig a javára megítélt ötméteresből végleg lezárta az esetleges nyitott kérdéseket (9-4). A vendégek erejéből már csak a szépítésre tellett: Szivós használt ki egy fórt (9-5), de gyaníthatóan ezúttal nemcsak a meccset veszítette el a Honvéd, hanem a döntőbe jutás esélyét is.

Eredmények
Rájátszás az 1-4. helyért, 3. forduló:
ZF-Eger – Szeged-Beton VE 11-7 (3-1, 1-1, 2-4, 5-1)
Góldobók: Biros 4, Hosnyánszky 3, Graham 2, Varga II. Zs., Binder 1-1, illetve Somogyi, Younger 2-2, Juhász, Komlósi, Kayes 1-1
TEVA-Vasas-UNIQA – Groupama-Honvéd 9-5 (2-1, 1-2, 4-1, 2-1)
Góldobók: Kiss G. 4, Kovács, Powers, Vörös, Vámos, Boskovic 1-1, illetve Szivós 3, Bátori, Salamon 1-1
Az 5-8. helyért:
PVSK-Fűszért – Debrecen Fujitsu 7-6 (2-1, 2-1, 1-2, 2-2)
A 9-13. helyért:
BVSC-Zugló – Bodrogi Bau-Szentesi VK 13-8 (5-2, 3-2, 3-3, 2-1)
ÚTE-ASI 12-12 (4-2, 3-1, 3-6, 2-3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik