Sport

Továbbjutás küszöbén a Miami és a Chicago

A Heat és a Bulls együttese is nyerni tudott idegenben, így már mind a két csapat 3-0-ra vezet az NBA rájátszásának első körében.

A hazai pályán játszó Philadelphia 76ers kezdte jobban a mérkőzést, a floridai gárda azonban fokozatosan ragadta magához a kezdeményezést – illetve szinte lehetetlen tartani azta a dobószázalékot, amivel a Philly dobott –, a negyedik negyedet azonban így is a 76ers várhatta előnyből.

A negyedik negyedben aztán Dwyane Wade és LeBron James behúzták a meccset a Miaminak, az elmúlt napok migrénes fejfájásait maga mögött hagyó dobóhátvéd 32 pontja mellé leszedett tíz lepattanót (hat támadó!) és kiosztott nyolc asszisztot is. James 24-et hintett és 15 lepattanót szedett.

A rájátszásba a nyolcadik helyen bejutó Indiana Pacers együttese eddig egyik mérkőzésen sem könnyítette meg az alapszakaszgyőztes Chicago Bulls dolgát, nem volt ez másképp a Conseco Fieldhouse-ban sem, ahol a hazaiak kellemetlen védekezése olyannyira felpaprikázta Derrick Rose-t, hogy kénytelen volt dobni 23 pontot – ő szerezte 84-84-nél, 17 másodperccel a vége előtt a vezető kosarat, amely aztán a győzelmet is meghozta övéinek.

Hiába a Dallas Mavericks alapszakaszban mutatott pazar idegenbeli formája, a Portland Trail Blazers bebizonyította, miért tartanak ligaszerte a Rose Gardentől – szinte bevehetetlen. Na meg az sem árt, ha a csapattársak is az ember segítségére vannak, Nowitkzi 25 és Jason Terry 29 pontja mellett a többiek maximum csak megközelítették a tíz egységet. A túloldalon Matthews volt az este sztárja, ő 25-öt szórt.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők:

Kelet:
Indiana Pacers-Chicago Bulls 84-88
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0 a Chicago.

Philadelphia 76ers-Miami Heat 94-100
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0 a Miami javára.

Nyugat:
Portland Trail Blazers-Dallas Mavericks 97-92
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Dallas javára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik