Sport

Evezős Európa-bajnokságot rendeznénk

Szegeden tárgyalt a magyar és a nemzetközi evezős szövetség vezérkara a magyarországi világesemények rendezéséről.

A Magyar Evezős Szövetség már tavaly jelezte, idén március 1-jén pedig be is adta előzetes pályázatát a 2013-as felnőtt Európa-bajnokság és a 2014-es U23-as világbajnokság megrendezésére. Felnőtt világversenynek Magyarország utoljára 1970-ben, Tatán adott otthont.

A nemzetközi szövetség (FISA) négyfős delegációja azért érkezett hazánkba, hogy megismerkedjen a lehetséges helyszínnel – a Szegedi Evezős és Kajak-kenu Olimpiai Központtal – és a szervező bizottság vezetőivel, valamint segítséget nyújtsanak a pályázati dokumentáció egyes elemeinek további kidolgozásában.

– A FISA munkatársai pozitívan értékelték az eddig elvégzett munkánkat és bíztattak bennünket. A végleges pályázat beadásának határideje 2011. május 31., addig még sok feladat vár a szövetségre. A versenyben egy-egy riválisunk is van: 2013-ra a spanyolországi Sevilla, 2014-re az olaszországi Varese is jelezte érdeklődését. A döntést mindkét verseny tekintetében 2011 szeptemberében hozzák meg – mondta Ott Zsuzsanna, az evezős szövetség főtitkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik