Sport

Boston Marathon: hitelesítenék a győztes idejét

A Boston Marathon szervezői hivatalosan kérni fogják a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF), hogy a kenyai Geoffrey Mutai 2:03:02 órás győztes idejét világcsúcsként hitelesítse.

“Miért ne kérnénk?” – fogalmazott Tom Girlik, a világ legrégibb, hétfőn 115. alkalommal megrendezett maratonijának ügyvezetője.

A kenyai futó hétfőn nagyon jó eredményt ért el, csaknem egy perccel jobbat, mint a rekorder etióp Haile Gebrselassie 2:03:59 órás ideje, ám a célba érést követően néhány órával az amerikai szövetség jelezte, hogy a pálya az IAAF két feltételének sem felel meg. Összességében lejtősnek nevezhető és a túl hosszú egyenes szakaszok vannak benne, ezért az eredmény “csak” minden idők legjobbja lehet, de világcsúcs nem.

A nemzetközi kritériumoktól való eltérés érdekes módon a korábbi 114 alkalommal nem segítette igazán nagy időkhöz a futókat, sőt, ez volt a nagy maratonik között az egyik leglassabb versenyként számon tartott, mivel az év ezen szakaszában a városban a mezőny dolgát rendszerint kifejezetten hűvös idő és szembeszél nehezítette, ami nem a lejtők előnyeit, hanem az egyébként kifejezetten hosszú emelkedők hátrányait erősítette fel.

A szervezők már tavaly kitörő lelkesedéssel fogadták, hogy a szintén kenyai Robert Cheruyiot közel másfél percet javítva az addigi pályacsúcson, 2:05:52 órával győzött. Eredménye a leggyorsabb maratonikon megszokott (Berlin, Rotterdam, London, Chicago) időkkel vetekedett. Arra azonban nyilván ők sem számíthattak, hogy hétfőn Mutai és honfitársa, Moses Cheruiyot Mosop (2:03:06 ó) ilyen időbe hajszolják egymást, kihasználva a kiváló – az eddigi tapasztalatok alapján száz évenként talán csak egyszer adódó – feltételeket, a napos időt, tíz Celsius fok feletti hőmérsékletet és a tartós, komoly hátszelet.

Maga Mutai sem érti, miért nem lehet világcsúcs az ideje.

“Azt gondolom, az IAAF képviselőinek el kell jönniük ide, nézzék meg a pályát alaposan az elejétől a végéig, folyamatosan le-fel kell futni, s ugyanúgy több mint 42 km a táv, mint, amelyen Gebrselassie futott. Higgyék el, nem egyszerű itt versenyezni” – nyilatkozta Mutai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik