Sport

A Zete lett a bronzérmes

A ZTE szerezte meg a bronzérmet a női kosárlabda NB I-ben, miután hétfőn legyőzte a Szeged együttesét.

Pedig az első negyedben úgy tűnt, a vendég Tisza-partiak idegenben szerzik meg a bajnokság harmadik helyét, ugyanis tizenegy pontot vertek ellenfelükre az első negyedben. A zalaegerszegi hölgyek aztán a ké félidő végén éltek nagyon, az utolsó etapban ráadásul csak hét egységet engedélyeztek a riválisnak, így 63-61-re nyerni tudtak.

Danielle Page 16 ponttal vezette győzelemre övéit.

Eredmény, a 3. helyért, 3. mérkőzés:
ZTE NKK – Mediteam Szeged 63-61 (13-24, 21-14, 14-16, 15-7)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharcot 2-1-re nyerte a ZTE.

Ajánlott videó mutasd mind

Budapesten még minimum hat hónapig nem lesz turizmus, és ezt már nem sokan bírják ki

Az újabb határzárral tovább tart a budapesti turizmus mélyrepülése, és a fővárosi vállalkozók nemhogy nem kaptak mentőövet, de ki is vannak zárva az állami pályázatokból. A főváros turizmusáért, fesztiváljaiért és arculatáért felelős Faix Csaba szerint ez igazságtalan, és a kormányzati segítség azért is fontos lenne, mert ha a most csődbe jutó éttermek, bárok, szállodák zárva lesznek, akkor a tavasszal visszatérő turisták azt látják majd, hogy Budapesten már nincs semmi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.