Sport

Nem jön Raikkönen Kecskemétre

Április tréfának szánták a kecskeméti Drift Majális szervezői az egykori Forma-1-es világbajnok érkezését.

Jól átverték a sajtó képviselőit és a Forma-1, valamint Kimi Raikkönen rajongóit a Hell Energy Országos Drift Bajnokság szervezői. Több sajtóorgánumot elárasztottak azzal az információval, hogy a Ferrari egykori versenyzője, a NASCAR-bajnokságban indulni szándékozó Raikkönen Kecskeméten készül majd fel a tengerentúli megmérettetésre.

A bevezetem.hu oldal tálalta a hírt a nagyérdeműnek, és ebben az írásban Béres Szabolcs, a drift futam szervezője is megerősítette, a finn versenyző menedzsmentjével sikerült felvenni a kapcsolatot, és a Jégember igent mondott a felkérésre.

Nos, a kesport.hu oldal személyesen próbált meggyőződni a hír valódiságáról, és telefonon beszélt Béressel, aki ekkor már azt mondta, április tréfának szánták Raikkönen érkezését, de sokak kedvenc autóversenyzője nem jön a hírös városba.

A Hell Energy Országos Drift Bajnokság kecskeméti futamát ettől függetlenül megtartják a gokartstadionban. Hogy ezek után hányan lesznek kíváncsiak az eseményre és az azt körítő programokra, nem tudjuk.

A szervezőknek mindenesetre hitelesség és elegancia kérdésében még nem ártana órákat venniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik