Sport

Nadal lemosta ellenfelét

A spanyol világelsőnek nem okozott gondot továbblépnie a monte-carlói férfi tenisztorna negyeddöntőjéből.

A 2,75 millió euró összdíjazású salakpályás tornán Rafael Nadal a horvát óriás, Ivan Ljubicic ellen lépett pályára, az első szettet pedig úgy húzta be 35 perc alatt, hogy ellenfele mindössze egy gémet nyert – érdekesség, hogy az amúgy gyilkos formában szerváló ibériai adogatását sikerült egyszer elcsennie a horvátnak, a sajátjával ellenben rendre gondja akadt.

A második felvonásban is hasonló volt a játék képe, Ljubicicnak olykor a sima labdák beütése is gondot okozott, így a világelsőnek tulajdonképpen csak arra kellett törekednie, ne hibázzon, gyorsan el is húzott 3:0-ra. A horvát ekkor hozta saját adogatását – nagy nehezen –, ám nagyon nem tudta feltartóztatni jobb formában lévő riválisát (bár a végén a feltámadás jeleit mutatta), így a torna első kiemeltje könnyedén lépett tovább az elődöntőbe, ahol az Andy Murray-Frederico Gil párharc győztese lesz az ellenfele.

Ahogyan arról írtunk, az már korábban eldőlt, hogy Roger Federer számára a legjobb nyolcban véget is értek a torna küzdelmei, az osztrák Jürgen Melzer ugyanis meglepetésre két szettben búcsúztatta a svájcit. A spanyol David Ferrer is legyőzte a szerb Viktor Troickit, így az elődöntőben Melzer-Ferrer párharcot láthat a publikum.

A másik meccsen a brit Andy Murray magabiztosan győzte le a portugál Gilt.

Eredmény:

Rafael Nadal (spanyol, 1.) – Ivan Ljubicic (horvát) 6:1,6:3
Murray (brit, 3.) – Gil (portugál) 6:2, 6:1

A szombati elődöntőben: Nadal-Murray és Ferrer-Melzer

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.