Sport

Úszó-vb: kijelölték a magyar keretet

Tíz férfi és hat női úszó alkotja a magyar csapatot a nyári, kínai világbajnokságon, bár a szám eggyel még nőhet, ha Risztov Éva is megússza a vb-szintet.

A honi sportági szövetség (MÚSZ) elnöksége szerdai ülésén döntött a válogatott összetételéről, s a névsorban értelemszerűen helyet kaptak a “zászlóshajók”, a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka, Cseh László és Gyurta Dániel éppúgy, mint az ifjúsági olimpiai bajnokok, Kapás Boglárka, Bernek Péter és Biczó Bence.

Kiss László szövetségi kapitány jelölési szempontjainak megfelelően indulnak Sanghajban azok is, akik döntőt érő, vagy ahhoz közeli időeredményre képesek, így Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, illetve Kis Gergő és Verrasztó Dávid.

A “tizenhatokhoz” csatlakozhat a sportágba nyíltvízi úszóként visszatért, de 1500 méteren medencében is újból a világ legjobbjai közé kerülni képes Risztov Éva, aki 16:40 percnél jobb eredmény esetén lehet ott a július végi vb magyar résztvevői között.

“Bár tavaly nyár óta Éva nem versenyzett, mindketten úgy látjuk, hogy elérhető a világbajnoki kiküldetéshez szükséges idő – mondta el Vajda Tamás, Risztov edzője csütörtökön az MTI érdeklődésére. – Ehhez persze az is kell, hogy semmi hátráltató dologba ne ütközzünk bele, így kerüljük el a betegségeket, s akkor nem lesz probléma. Úgy tervezzük, hogy több felvezető versenyen is elindulunk, hátha már előbb sikerül jót úsznia Évának, de ha netán nem jön össze, ott van utolsó lehetőségnek a szint elérésére a június végi, éppen itt nálunk, Debrecenben rendezendő országos bajnokság.”

A vb-csapat:

Férfiak:

Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Kis Gergő, Kozma Dominik, Molnár Ákos, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid

Nők:

Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Risztov Éva(?)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik