Sport

Egyenlített az FTC a DVSC ellen

A zöld-fehérek váratlan magabiztossággal, öt góllal nyertek Debrecenben a női kézilabda NB 1 elődöntőjében.

A női kézilabda-bajnokság elődöntőjében az egyik ágon a bajnoki címvédő Győr, valamint a Vác csatázik (az első meccset a győriek nyerték), a nagyobb izgalmakat azonban a Ferencváros és a Debrecen meccse ígérte.

Be is következett az izgalom, hiszen az első találkozót a bajnoki ezüstérmes Debrecen nyerte meg a Népligetben a KEK-elődöntő visszavágóra készülő fővárosiak ellen. Sokan azt hitték, otthon behúzza majd a döntőbe jutást eredményező második győzelmet is a Loki, de ez nem így lett.

Pocsék védekezést mutatott be az első félidőben a hazai csapat, 22 (!) gólt kapott az első harminc percben. A második játékrészben kiegyenlítődött a játék, de hazaiak nem tudtak fordítani, így a harmadik, minden eldöntő meccsen derül majd ki, ki játssza a döntőt ebben a szezonban – várhatóan a győriek ellen.

Eredmény – női kézilabda NB 1, elődöntő, 2. mérkőzés:
Debrecen, vezette: Horváth, Márton
Debreceni VSC-Korvex – FTC Rail Cargo Hungaria 29-34 (17-22)
Debrecen: Triffa, Kiss É., Pácz (kapusok) – Bogdanovics 6, Bognár 2, Borbás 1, Csáki 1, Dakos 2, Hornyák 1, Juhász 4, Karalyos, Kazai 1, Mörtel 6 (3), Slakta 1, Sopronyi 3, Szabó V. 1, Varsányi. Vezetőedző: Köstner Vilmos.
Ferencváros: Abramovics, Pastrovics, (kapusok) – Balogh B., Bari Nagy, Kovács G., Kovacsicz 5, Németh Cs., Szádvári 6, Szamoránsky A., Szamoránsky P. 5, Szarka, Szucsánszki 7 (3), Tomori 7 (1), Trufán, Zácsik 4. Vezetőedző: Elek Gábor.
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 6/4.
A párharc állása: 1-1.

A harmadik mérkőzést május elsején rendezik a Népligetben. A másik párharcban a második találkozót április 28-án rendezik Vácon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik