Sport

Új szabályt alkottak a Semenya-ügy nyomán

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) rendelkezése azokat a női sportolókat érinti, akiknek szervezete túlzott mértékben termeli a férfihormonokat.

Az IAAF keddi bejelentése szerint az úgynevezett hiperandrogenémiára vonatkozó szabály május 1-jén lép életbe, s az összes nemzetközi versenyen alkalmazzák. Ennek értelmében azok a nők rajthoz állhatnak a női versenyszámokban, akiknek a szervezete túlzott mértékben termeli ugyan a férfihormonokat (androgén), de ezeknek a mennyisége nem haladja meg azt a szintet, amely egy férfi szervezetére jellemző. Szintén indulhatnak a nők között azok az atléták, akiknek szervezetében a férfiakra jellemző mennyiségű androgént találnak, de ebben az esetben bizonyítaniuk kell, hogy ebből nem származik előnyük.

Az IAAF ezzel a döntéssel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) határozatát követi, a NOB ugyanis a múlt héten jelentette be, hogy a 2012-es londoni ötkarikás játékokon új rendelkezést léptetnek életbe azoknak a nőknek a versenyzésével kapcsolatban, akiknek szervezetében túl magas az androgénszint. Az IAAF közleményében jelezte, egyedi esetekben egy, a nemzetközi szövetség által megnevezett nemzetközi orvosszakértői gárda dönt a hiperandrogenémiára hivatkozó nők indulási jogáról. Aki elmulasztja, vagy megtagadja ezt a vizsgálatot, nem kaphat rajtengedélyt.

A 2009-es berlini vb előtt szinte a semmiből feltűnt Caster Semenya 1:56.72 perces, kiváló idővel nyerte a női 800-at, de tavaly júliusig nem indulhatott egyetlen viadalon sem, mert férfias külseje és mély hangja miatt felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség 2009. augusztus 19-én elvégeztette a nemi vizsgálatot. Az eredmény ellenére az IAAF közel egy évig nem tudott dönteni az ügyben, s nem engedte futni a dél-afrikai atlétát, így egyre nagyobb botrány kerekedett az esetből.

Semenya tavaly márciusban már úgy nyilatkozott, az IAAF eljárása megalázó a számára, és alapvető emberi jogait sérti. A dél-afrikai futó az elmúlt hétvégén hazája bajnokságán már versenyzett, s pénteken azt mondta, az idei vb-n és a jövő évi olimpián a 800 m mellett 1500-on is szeretne rajthoz állni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik